Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen a lengyel miniszterelnök

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett szerdán saját kormánya ellen, amit azzal indokolt, hogy a parlament véleményét szeretné kikérni a kabinetje által folytatott reformokról.Az alsóházi elnökség rövid tanácskozása után Marek Kuchcinski házelnök közölte: az indítványt a szerdai ülés napirendjére tűzik. E programpontot Morawiecki újabb felszólalásával el is indították. Morawiecki abból az alkalomból szólalt fel a lengyel alsóházban, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) három évvel ezelőtt jutott hatalomra. Álláspontja szerint a bizalmi szavazást megelőző parlamenti vita során tisztázhatják, hogy Lengyelország "valóban a korábban javasolt úton halad-e".

    
A bizalmi szavazás a kormányfő szerint azért is fontos, mert a csütörtökön kezdődő EU-csúcstalálkozó előtt biztos akar lenni abban, hogy a kormány bírja a parlamenti többség támogatását. A miniszterelnök által kezdeményezett bizalmi szavazás egy nappal megelőzi azt a konstruktív bizalmatlansági indítványt, amit a Morawiecki-kormány ellen nemrég a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) kezdeményezett november végén, a többi között a lengyel bankfelügyelet (KNF) nemrégen lemondott elnöke személyéhez fűződő bűnügyi eljárás miatt.
    

Az indítványok megszavazásához abszolút többség szükséges, amivel egyedül a PiS rendelkezik, de Morawiecki indítványának elfogadásával a PO kezdeményezése le is kerül a napirendről. Az 1989-es rendszerváltás óta egyszer tartottak a kormányfő által indítványozott bizalmi szavazást, 2003-ban Leszek Miller akkori kormányfő kezdeményezésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com