Bizarr jövő - robot ölte meg az embert az autógyárban

Szörnyű dolog történt egy német Volkswagen-gyárban, ahol egy robot megölt egy munkást– közölte az autógyártó cég szóvivője.


A férfi Frankfurttól mintegy 100 kilométerre lévő Baunatalban lévő gyárban vesztette életét – mondta Heiko Hillwig.

20150702vw-baunatal

A 22 éves áldozat egy csapat tagja volt, akik robotokat állítottak össze. A tragédia úgy történt, hogy a robot szerelés közben megragadta a munkást és hozzávágta a fémlemezhez. A férfi később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Az első vizsgálatok szerint emberi hiba történt és nem a robotnál lépett fel probléma. A gépet eredetileg összeszerelési munkára programozták.

2000

A szóvivő elmondása szerint a robot alapesetben egy elkülönített részen dolgozik, feladata pedig, hogy autóalkatrészeket fogjon és manipuláljon. A sokkoló eset idején egy másik munkás is helyszínen volt, de neki nem esett baja. Egyelőre több részletet a folyamatban lévő nyomozás miatt nem közölt a cég.

112079

Ezeket a robotokat pont az ilyen esetek megelőzése miatt egy ketreccel veszik körül. Az áldozat a baleset alatt a zárt kereten belül volt. A gyilkos robot sokféle feladatra programozható, de főleg autóalkatrészeket fog meg, helyez el és más alkatrészekkel rak össze.

A DPA hírügynökség tájékoztatása szerint az ügyészek most azon törik a fejüket, hogy ki ellen és milyen vádat emeljenek.

Forrás: index

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com