Bocsánatot kért a horvát oktatási államtitkár a PISA-felméréssel kapcsolatos kijelentése miatt

Az államtitkár a felmérésről az N1 horvát hírcsatornának adott hét végi interjújában beszélt.

Szerinte a horvát felmérésben minden diák részt vett, a nemzeti kisebbségek és a hátrányos helyzetű tanulók is, ami rontott a horvát átlagon.



Továbbá úgy vélte: egyes európai országok meghamisították adataikat.

Gluncic kijelentését azonnal cáfolta Michelle Bras Roth, a horvát PISA-felmérés vezetője. "Horvátországban az eddig elvégzett teszteken egyetlen egyszer sem kapcsoltuk be a felmérésekbe azokat a gyerekeket, akik nem horvát nyelven végzik tanulmányaikat, mint ahogy azokat a diákokat sem, akik csökkentett program szerint tanulnak" - mondta.

Milorad Pupovac szerb kisebbségi parlamenti képviselő véleménye szerint az oktatási minisztérium képviselőjének kijelentése "szűklátókörül és lokálpatrióta, megtűzdelve soviniszta és rasszista elemekkel". Az államtitkár elfelejti, hogy az intelligencia és a tudás nem az ő általa ismertetett kritériumok szerint rangsorolandó - tette hozzá. Gluncic egy nappal később elnézést kért. A horvát közszolgálati televízióban azt mondta: sajnálja, hogy nem tudta jól kifejezni magát, és egyesek ezért félreértették mondanivalóját.

Miután maga is utánanézett, valójában kik vettek részt a felmérésben, kijelentette, hogy mindössze "nyelvbotlás" történt. "Az interjú után azonnal rájöttem, hogy amit mondtam nem volt politikailag korrekt" - magyarázkodott Gluncic, hozzátéve: ez annak tudható be, hogy ő nem politikus, hanem szakember. A sajtó és több ellenzéki politikus is úgy vélekedett, hogy az államtitkárnak a bocsánatkérés után le is kell mondania.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com