Bóka János: az EU-nak békét kell teremtenie szomszédságában

Az Európai Uniónak békét kell teremtenie a szomszédságában, képesnek kell lennie arra, hogy megvédje külső határait az illegális migrációval szemben, és fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával Lengyelországra és Magyarországra vonatkozóan, ez a magyar kormány egyértelmű álláspontja - szögezte le Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Brüsszelben az MTI-nek adott nyilatkozatában.Bóka János az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve elmondta, hogy az informális munkareggeli során ismertette a magyar álláspontot a kárpátaljai magyar kisebbség jogaival és helyzetével kapcsolatban. "A magyar kormány olyan megoldást szeretne, amely nemcsak az oktatási, hanem a nyelv- és a kisebbségi törvény hatálya alá tartozó kérdéseket is a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően, a 2015-öt megelőző állapot szerint szabályozza" - jelentette ki. 


Mint mondta, Novák Katalin köztársasági elnök közelmúltbeli ukrajnai látogatása új lendületet adott a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos megbeszéléseknek. Véleménye szerint fontos, hogy a lendület valódi politikai szándékkal találkozzon, és annak eredménye konkrétan érezhető legyen. Bóka János azt is elmondta, hogy hétfő óta egyeztetéseket folytat az Európai Bizottság főtisztségviselőivel, ezek témája a magyar uniós elnökségre való felkészülés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com