Borrell: a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd az európai jövőhöz vezető út záloga

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A párbeszéd Belgrád és Pristina között az európai jövőhöz vezető út záloga mindkét fél számára, az erőfeszítések már eddig fontos eredményeket hoztak állampolgáraiknak - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben.Josep Borrell a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó párbeszéd soron következő fordulójára érkezve hangsúlyozta, az Európai Unió a gyors előrehaladásban érdekelt. "Célunk, hogy elhagyhassuk a múltat, és átfogó, jogilag kötelező érvényű megállapodást kössünk a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról. Ez a záloga annak, hogy az európai jövő valósággá váljon" - fogalmazott.

    
Hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkánról folytatott megbeszélések folyamata új lendületet kapott Európában, és fontosnak nevezte, hogy az egész régió éljen a lendület adta lehetőséggel. "Az új lendületet ki kell használnunk", Koszovó és Szerbia kapcsolata ugyanis fontos az egész régió hosszú távú stabilitása és a gazdasági fejlődés szempontjából. A kettejük közötti megállapodás nélkül mindez veszélybe kerül - figyelmeztetett az uniós diplomácia vezetője.
    

Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és a Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com