Borrell: az Európai Unió a leghatározottabban elítéli a mianmari katonai puccsot

Az Európai Unió (EU) a leghatározottabban elítéli a mianmari katonai puccsot, és törvényellenesnek tartja a mianmari nép novemberi választásokon kinyilvánított akaratának erőszakos elvetését - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főképviselője keddi nyilatkozatában.Hangsúlyozta: a választásokon kifejezett népakarat erőszakos elvetése ellentétes a demokrácia elveivel, és letéríti az országot a demokrácia útjáról. Kiemelte, a november elején tartott választások fontos mérföldkövet jelentenek az ország demokratikus átmenetében, az esetleges választási szabálytalanságokkal kapcsolatos állításokat a megfelelő jogi és adminisztratív csatornákon keresztül kell ellenőrizni.

   
Az EU felszólítja a katonaságot, hogy haladéktalanul és feltételek nélkül engedje szabadon az őrizetbe vett politikusokat, állítsa helyre a távközlést, tartsa tiszteletben az emberi jogokat, köztük a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, az alapvető szabadságjogokat és a jogállamiságot. A mianmari katonaságnak haladéktalanul véget kell vetnie a szükségállapotnak, vissza kell állítania a polgári kormányt, újra kell indítania a munkát a nemrégiben megválasztott parlamentben, és biztosítania kell az elnök, az alelnökök és az új kormány tervezett kinevezését - húzta alá.
    

Borrell kiemelte, az Európai Unió készen áll a párbeszédre mindazokkal, akik a kialakult helyzet jóhiszemű megoldására törekszenek, és vissza kívánnak térni az alkotmányos rendhez. Elvárja, hogy Mianmar garantálja állampolgárainak biztonságát, és számba vegyen minden rendelkezésére álló eszközt és lehetőséget a demokrácia érvényesülésének biztosítására - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
    

A mianmari hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és letartóztatta a délkelet-ázsiai ország demokratikusan megválasztott vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaság feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.
  

Az államcsínyt követően a kormányból eltávolítottak 24 minisztert és helyettes tárcavezetőt, helyükre pedig 11 új minisztert neveztek ki. A kabinet aktív és volt tábornokokból, valamint Thein Szeinnek, Mianmar előző elnökének, a hadsereg egykori tábornokának tanácsadóiból áll. A fegyveres erők közölték, hogy "szabad és tisztességes választást" tartanak, és átadják a hatalmat a győztes pártnak. A választások időpontját nem határozták meg, és hétfőn egy évig tartó szükségállapotot hirdettek ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com