Börtönbe megy az ISIS rajongó, anyagyilkos tini

A 15 éves dán lány órákig nézte az Iszlám Állam lefejezős felvételeit a YouTube-on.Lisa BorchLegalább húszszor szúrta le az édesanyját Lisa Borch a konyhakéssel, miután az iraki barátjával órákig nézték az Iszlám Állam lefejezős videóit a YouTube-on. A gyilkosságért elítélt 15 éves dán lány 9 évet fog ülni, míg a 29 éves Bahtar Mohammed Abdulla 13 évet kapott, aminek a letelte után kitoloncolják az országból.

A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy Lisa akkor kezdett radikalizálódni, amikor megismerkedett az iraki férfival, ám az sem kizárt, hogy az agymosás már korábban elkezdődött, hiszen Lisa egy másik muszlim férfival járt Bahtar előtt.

A korábbi szerető azonban elhagyta a tinit, hogy visszamenjen a nejéhez és gyermekeihez. Az összetört szívű Lisa ekkor keresett vigaszt az iraki férfinál, akit az otthonához közeli menekülttáborban ismert meg.

A gyilkosság után Lisa azzal hívta fel a rendőröket, hogy hallotta, hogy az anyja sikoltozik, az utcán pedig egy fehér férfit látott menekülni. Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre, akkor a kamaszt a fotelban találták, ahol nyugodtan nyomogatta a mobilját, miközben YouTube videókat nézett.

Lisa Borch boyA hatóság kérdésére, hogy hol van az anyja, akkor fel sem állva csak az emelet felé bökött. A rendőrök felmentek, és az egyik szobában megtalálták a vérbe fagyott asszony holttestét. Az anyuka férje üzleti úton volt, Lisa pedig a gyilkosság első számú gyanúsítottja lett.

A rendőrök által lefoglalt számítógép átvizsgálása után kiderült, hogy a lány órákig nézte a videókat, amelyeken Dzsihádi John lefejezi az Iszlám Állam két brit túszát. Lisa ikertestvére elmondta, hogy Lisa és az anyjuk állandóan veszekedett, mert az asszony azt akarta, hogy Lisa szakítson a 14 évvel idősebb férfival. A lány ikertestvére azért is költözött el, mert már nem bírta elviselni a perpatvart.

A gyilkosságot már a barátjával tervelte ki a kamaszlány. A bírónő elmondta, hogy Lisa jéghideg vérrel eszelte ki az emberölést, ami után a pár Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com