Brit belügyminisztérium: még száz napig kérhetik az EU-állampolgárok a letelepedési engedélyt

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit belügyminisztérium kedden emlékeztető közleményben hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy éppen száz nap múlva jár le a tartós letelepedési kérelem benyújtására kijelölt határidő.Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk.

    
A folyamodványokat idén június 30-ig lehet benyújtani.

Kevin Foster, a brit belügyminisztérium határrendészeti és bevándorlási államtitkára a tárca által kedden ismertetett közleményében felhívta az uniós állampolgárok figyelmét arra, hogy éppen száz nap van hátra a letelepedési kérelmek benyújtására megállapított június végi határidő lejártáig.
    

Foster közölte: arra biztatja a jogosultakat, hogy a letelepedési engedély megszerzésével biztosítsák a brit törvények alapján őket megillető jogi státust. Az államtitkár kérte azt is, hogy ha bárkinek az ismeretségi körében vannak olyanok, akik jogosultak a letelepedett státus kérvényezésére, de eddig ezt nem tették meg, biztassák őket a folyamodvány benyújtására.
    

Foster kiemelte, hogy eddig 5,1 millió EU-állampolgár kérte a tartós brit letelepedési engedélyt. "Az európai (uniós) állampolgárok a barátaink,  családtagjaink és szomszédaink" - fogalmazott a belügyi államtitkár, hatalmas sikernek minősítve a Nagy-Britanniában élő EU-polgárok számára kidolgozott letelepedési programot.    
    

A brit belügyminisztérium legutóbbi részletes negyedéves összesítése szerint eddig 131 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett jogi státusért Nagy-Britanniában. Az országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 911 240, illetve 836 980 letelepedési folyamodvánnyal. A nagy tagországok állampolgárai közül az olaszok 472 300, a spanyolok 301 790, a franciák 192 800, a németek 135 240 folyamodványt nyújtottak be február végéig.  
    

Az elbírált folyamodványok 54 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 43 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok az EU-államplgárok kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.
    

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt. A brit EU-tagság tavaly január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változtak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.
    

Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis 2020. december 31-ig érkeztek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek. Az idei év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány új, egységes bevándorlási szabályozást léptetett életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja el a letelepedési kérelmeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com