Brit bíróság: Julian Assange nem adható ki az Egyesült Államoknak (2. rész)

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit kormány nem adhatja ki az Egyesült Államoknak Julian Assange-t - így döntött nem jogerős hétfői végzésében az eljáró londoni bíróság. Az amerikai hatóságok várhatóan fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen.A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.

    
Az ausztrál állampolgárságú, 49 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.

A londoni központi büntetőbíróság azonban hétfőn kihirdetett határozatában kimondta, hogy Julian Assange nem adható ki az amerikai hatóságoknak, elsősorban azért, mert reális annak a kockázata, hogy Assange az amerikai vizsgálati fogságban öngyilkosságot követ el.
    

A végzés szerint az amerikai kérvény alapján, szigorúan jogi szempontból elrendelhető lenne Assange kiadatása. Mindazonáltal depressziós, a jövőjétől rettegő emberről van szó, és a teljes elszigeteltség körülményei közepette, a jelenlegi angliai vizsgálati fogságának helyszínén foganatosított kockázatcsökkentő intézkedések nélkül nem garantálható, hogy Assange nem vet véget életének - áll a londoni bíróság hétfői végzésében.
    

Védői szerint a WikiLeaks-portál alapítóját az Egyesült Államokban akár 175 év börtönre is ítélhetik. Az amerikai hatóságok ugyanakkor jelezték, hogy Assange-nak kiadatása és elítélése esetén nagy valószínűséggel 4-6 évet kellene rács mögött töltenie. Az Egyesült Államoknak 14 napja van a fellebbezés benyújtására, és az amerikai kormány már korábban közölte, hogy a kiadatás megtagadása esetén ezt meg is teszi.
    

Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Két éve azonban - az ecuadori nagykövet engedélyével - a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette. Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.
    

Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak. Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet. A tavaly februárban kezdődött kiadatási eljárásban az amerikai kormány  jogi képviselője kifejtette, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.
    

Az amerikai kormány jogi képviselője szerint nem lehet a szólásszabadsághoz fűződő joggal igazolni mások életének és személyi biztonságának közvetlen veszélyeztetését. Jogi szakértők egyöntetű véleménye szerint Assange kiadatási ügye a fellebbezési eljárások miatt jó eséllyel évekig elhúzódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com