Brit külügyminiszter: "lényegtelen" az Európai Bíróság hétfői ítélete

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Lényegtelen az Európai Bíróság friss ítélete, miszerint az Egyesült Királyságnak jogában állna egyoldalúan leállítani az európai uniós kiválás folyamatát, a londoni kormánynak ugyanis ez nem áll szándékában - jelentette ki Jeremy Hunt brit külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.A Brexit leállítása vagy elhalasztása elfogadhatatlan lenne a lakosság azon 52 százaléka számára, aki a kilépésre voksolt a 2016-os referendumon - emelte ki Hunt az uniós külügyminiszterek tanácsülésének megkezdése előtt.

    
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "valódi kockázatokhoz" vezetne, ha a parlament alsóháza kedden elutasítaná a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, ami pedig szakértők szerint több mint valószínű. Rámutatott, hogy az egyezség nem tökéletes, de ez a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás, ráadásul a bennmaradó tagországok nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandóak a tárgyalások újranyitására.
    

"A szerződés teljesíti a túlnyomó többségét azoknak a dolgoknak, melyekre az emberek szavaztak. Valós kockázatai lennének, ha nem ragadnánk meg ezen lehetőséget, amíg van rá mód" - fogalmazott Hunt, hozzátéve, hogy nincs a láthatáron semmilyen jobb alternatíva. Simon Coveney, az ír diplomácia vezetője megerősítette, hogy az EU és a brit kormány által már elfogadott, jóváhagyásra váró kiválási szerződés szövege semmiképp nem fog már változni.
    

Mint mondta, a dokumentum "nehezen elért, kiegyensúlyozott" kompromisszum, amely mindkét félre nézve tisztességes. Az Európai Bíróság hétfőn kimondta, hogy az EU alapszerződésének 50. cikkelye lehetővé teszi a kilépési szándék bejelentésének egyoldalú visszavonását mindaddig, amíg hivatalosan nem lép hatályba a távozás.
    

Szakemberek szerint az ítélet hatással lehet a kiválási folyamatra, ugyanis a bennmaradás sok brit parlamenti képviselő szemében vonzóbb lehet a komoly gazdasági károkat okozó, megállapodás nélküli kiválásnál, az úgynevezett "kizuhanásnál", és a kilépést ellenzők számára kedvező döntés nyomán valamelyest nőhet egy második népszavazás esélye is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com