Brit külügyminiszter: Oroszország nem tartotta magát a szabad akaratnyilvánítás garantálására tett kötelezettségvállalásaihoz

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Oroszország a hétvégi elnökválasztáson nem tartotta magát azokhoz a kötelezettségekhez, amelyeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által a szabad akaratnyilvánítás garantálására megalkotott alapelvek érvényesítésére vállalt - közölte hétfői nyilatkozatában David Cameron brit külügyminiszter.Cameron szerint a brit kormányhoz számos jelentés érkezett a választási szabályok megsértéséről. A londoni külügyi tárca vezetője kiemelte, hogy a választásokra nem is hívták meg az EBESZ független megfigyelőit.
    

Az orosz hatóságok rövid úton diszkvalifikáltak minden olyan jelöltet, aki hangot adott háborúellenes nézeteinek, és miután a versenyben maradt három jelölt mindegyike a Kreml jóváhagyásával indult, soha egy percnyi kétség sem merülhetett fel az elnökválasztás várható eredményével kapcsolatban - fogalmaz hétfői állásfoglalásában a brit külügyminiszter.
    

David Cameron szerint tragikus módon hívta fel ismét a figyelmet az oroszországi politikai elnyomás súlyosságára az a tény, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus alig néhány héttel az elnökválasztás előtt meghalt. Cameron szerint Oroszországnak haladéktalanul szabadon kell engednie az összes politikai foglyot, köztük Vlagyimir Kara-Murzát.
    

A moszkvai városi bíróság az orosz-brit kettős állampolgárságú Kara-Murzát tavaly áprilisban 25 évi fegyházra ítélte hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. London nem sokkal később szankciókat jelentett be olyan orosz igazságszolgáltatási tisztviselők és nemzetbiztonsági ügynökök ellen, akiknek részük volt a Vlagyimir Kara-Murza elleni büntetőeljárásban.
    

Kara-Murza az orosz ellenzéki mozgalom tagjaként korábban rendszeres vendége volt Kreml-ellenes fórumoknak Európában és az Egyesült Államokban. Hétfői nyilatkozatában a brit külügyminiszter kifejtette: London véleménye szerint az ENSZ alapokmányának és Ukrajna szuverenitásának "visszataszító megsértése" az a tény, hogy az orosz elnökválasztást ukrajnai területeken, köztük a Krímben, a donyecki és a luhanszki régióban, illetve Herszon és Zaporizzsja megyékben is megtartották.
    

Ezek a területek mindig Ukrajna részei lesznek, és ezen nem változtat az sem, hogy e területeken is megtartották az orosz elnökválasztást - fogalmaz David Cameron a londoni külügyi tárca által közzétett hétfői állásfoglalásában. Cameron szerint Oroszországnak be kell tartania azokat a kötelezettségeit, amelyeket szabad akaratából vállalt, és fel kell hagynia a határain túli agresszióval, illetve a határain belüli elnyomással.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com