Brit lap: orosz hackerek akarták megzavarni a brit parlamenti választásokat

Brit sajtóértesülés szerint orosz hackerek akarták megzavarni a tavaly májusi brit parlamenti választásokat.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap biztonsági illetékeseket idéző beszámolója szerint a Fancy Bears nevű orosz hackercsoport azt tervezte, hogy a választásokat közvetlenül megelőző időszakban támadást intéz brit kormányzati intézmények, köztük a belügyminisztérium, a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium, valamint a négy legnagyobb országos tévétársaság, a BBC, az ITV, a Channel 4 és a Sky ellen is.

gtrftzh

A lapnak nyilatkozó, név nélkül idézett szakértők szerint a nagyszabású kibertámadás tervét az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) leplezte le, figyelmeztette a hackerek által célpontként kijelölt médiaintézményeket, hogy erősítsék meg online rendszereik védelmét, és pótlólagos védőkapacitásokkal látta el a kormányzati online hálózatokat.

A The Sunday Times forrásai szerint a GCHQ eredetileg azt vizsgálta, hogy ki állhatott a világszerte sugárzó francia televízió, a TV5Monde ellen tavaly áprilisban elkövetett hackertámadás mögött, amely miatt a társaság több mint kétszáz országban fogható adásai félbeszakadtak, mind a 11 TV5-csatorna képernyője hosszú órákra elsötétült.

Egyes csatornákon az Iszlám Államnak tulajdonított fenyegető üzenetek jelentek meg, és a GCHQ attól tartott, hogy a dzsihadista terrorszervezetnek sikerül ugyanígy megtámadnia a brit informatikai és kommunikációs infrastruktúrát is a választások előtt.

A brit lehallgató szolgálat azonban kiderítette, hogy a francia tévétársaság elleni támadást valójában az orosz hackercsoport követte el. A GCHQ olyan adatoknak is a birtokába jutott, amelyek arra vallottak, hogy a Fancy Bears Nagy-Britanniában is hasonló akcióra készült a tavaly májusi választások előtt.

A Fancy Bears legutóbb néhány hete hallatott magáról, amikor feltörte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisát, és adatokat hozott nyilvánosságra több tucatnyi élsportoló, köztük olimpiai bajnokok doppingtesztjeiről.

A The Sunday Times szerint az amerikai hatóságok ezt az orosz hackercsoportot gyanúsítják az amerikai Demokrata Párt email-szervereinek feltörésével is.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com