Brit levéltári dokumentumok: Putyin húsz éve földgázvezeték megépítését ajánlotta fel Nagy-Britanniának

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök két évtizeddel ezelőtt Nagy-Britanniába orosz földgázt szállító vezetékrendszer megépítését ajánlotta fel Londonnak.A pénteken ismertetett archív iratokból kitűnik az is, hogy London kilenc hónappal a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat előtt támogatta volna egy olyan katonai akció végrehajtását, amelynek célja Oszama Bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője, a csaknem háromezer ember életét kioltó terrortámadás kitervelője megölését célozta.
    

A brit nemzeti levéltár minden év végén hagyományosan betekintést enged 25-30 évvel korábbi archív kormányzati iratokba. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokból kitűnik, hogy Tony Blair akkori miniszterelnök - aki a jelenlegi legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjeként 1997 és 2007 között állt a brit kormány élén - 2001-ben azt javasolta a nyugati szövetségeseknek, hogy próbálják rávenni Putyint a nyugati értékrendszer oroszországi meghonosítására.
    

Blair 2001 elején Dick Cheney amerikai alelnököt is arról győzködte, hogy az orosz államfőnek "helyet kellene biztosítani a globális nagypolitika asztalánál".

A brit kormányfő szerint ugyanis ezzel arra lehetne biztatni Putyint, hogy vegye át a Nyugat hozzáállását és gazdasági modelljét. Blair a titkosítás alól pénteken feloldott iratok tanúsága szerint az amerikai alelnökkel tartott megbeszélésen azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin "orosz hazafi", akit "érzékenyen érintett", hogy Oroszország "elvesztette a világ megbecsülését".
    

A brit miniszterelnök kifejtette azt a véleményét is, hogy az orosz elnök világfelfogása hasonlatos ahhoz, ahogy Charles de Gaulle néhai francia elnök látta a világot. Az archív dokumentumok szerint Putyin londoni hivatalos látogatásán kifejtette Tony Blairnek, hogy nem akarja lassítani a NATO-bővítés folyamatát. A korabeli brit kormányzati feljegyzések ugyanakkor kiemelik, hogy már akkor sem ez volt Oroszország egyértelmű álláspontja. A dokumentumok hangsúlyozzák, hogy az akkori orosz védelmi miniszter, Igor Szergejev a NATO-országok védelmi minisztereivel tartott tárgyalásain rendre úgy fogalmazott: "komoly politikai hiba lenne" az atlanti szövetség bővítése, és ha ez bekövetkezik, Oroszország "megteszi a megfelelő lépéseket".
    

Putyin mindazonáltal baráti szavakkal méltatta Oroszország és Nagy-Britannia szoros kapcsolatait a Blairrel 2002-ben Moszkvában tartott kétoldalú tárgyaláson, és felajánlotta egy olyan vezetékrendszer kiépítését, amely a Balti-tengeren keresztül Nagy-Britanniába szállított volna orosz földgázt.Az orosz államfő a megbeszélésről készült feljegyzés szerint azzal érvelt, hogy a vezeték évtizedekre biztosítaná Nagy-Britannia stabil földgázellátását.
    

A Putyin által előterjesztett javaslat megvalósítása azonban hivatalosan soha nem került napirendre. A pénteken ismertetett archív brit kormányzati dokumentumokból kitűnik az is, hogy London 2001 elején - az al-Kaida által szervezett amerikai merényletsorozat előtt kilenc hónappal - támogatott volna egy olyan amerikai légitámadást, amelynek célja Oszama Bin Laden, a terrorhálózat vezetője megölése lett volna.
    

Ez a brit kormányzati álláspont abból a feljegyzésből derül ki, amelyet John Sawers, Tony Blair külpolitikai főtanácsadója, a brit külső hírszerzés (MI6) későbbi főnöke vetett papírra még George W. Bush frissen megválasztott amerikai elnök 2001. január 20-i beiktatása előtt. Sawers ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy London kapjon "valamelyes előzetes értesítést", és azt is, hogy a brit kormánynak legyen befolyása az esetleges akció időzítésére.
    

Bin Laden akkor már az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) nemzetközi körözési listájának felső tízes mezőnyében volt, miután őt gyanúsították az Egyesült Államok több kelet-afrikai nagykövetsége ellen 1998-ban végrehajtott, összehangolt terrortámadások kitervelésével. Az al-Kaida vezetőjét végül 2011-ben, pakisztáni búvóhelyén ölték meg az amerikai haditengerészet kommandósai.
    

A pénteken ismertetett archív dokumentumok egyike szerint Tony Blair 1997 júliusában, Diana hercegnő halála előtt egy hónappal olyan feljegyzést kapott, amely gyakorlatilag kizárta Károly akkori trónörökös és ifjúkori kedvese, Camilla Parker-Bowles - a későbbi Kamilla cornwalli hercegnő - házasságát. Károly a Dianával kötött házassága alatt is fenntartotta bensőséges viszonyát Kamillával, ám a Blairhez személyi titkára által intézett feljegyzés szerint "nincs valószínűsége", hogy a walesi herceg és barátnője összeházasodjon, mivel ennek mindenféle kínos következménye lenne.
    

Károly és Kamilla végül 2005-ben házasságot kötött. A volt trónörökös édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptemberi halála óta III. Károly néven az Egyesült Királyság uralkodója, felesége pedig a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese címet viseli, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com