Brit miniszterelnök: nem akarunk konfliktust Oroszországgal

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem törekszik konfrontációra Oroszországgal.Starmer, aki pénteken Washingtonban tárgyal Joe Biden amerikai elnökkel, a kíséretében lévő brit újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen, "de ugyanígy akár ebben a pillanatban véget is vethet ennek a háborúnak".


A munkáspárti brit kormányfő nem tért ki részletesen arra, hogy a nyugati szövetségesek engedélyezik-e Ukrajnának nagy hatótávolságú nyugati rakéták bevetését orosz területen lévő célpontok ellen. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy London - jóllehet meggyőződése, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre - semmiféle konfliktusra nem törekszik Oroszországgal. "Ez a legcsekélyebb mértékben sem áll szándékunkban" - fogalmazott a brit miniszterelnök.


Nyilatkozatának előzményeként Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: ha a Nyugat megengedi Ukrajnának az általa szállított nagy hatótávolságú rakéták bevetését orosz területen, az azt jelentené, hogy a NATO- és az EU-tagországok az ukrajnai konfliktus közvetlen részeseivé válnak. Putyin szerint ebben az esetben Oroszország "kénytelen lenne e fenyegetések alapján döntéseket hozni".


David Lammy brit külügyminiszter a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva leszögezte: a nyugati szövetségeseknek el kell látniuk Ukrajnát olyan fegyverekkel, amelyek az Oroszországgal vívott háború megnyeréséhez szükségesek. A pénteken ismertetett interjúban Lammy kijelentette: jelenleg a feladat annak megakadályozása, hogy Oroszország a közeledő téli időszakban számára előnyös hadszíntéri pozícióba kerüljön.


A brit külügyminiszter szerint egyértelműen az ukrajnai háború eszkalációját jelenti, hogy Oroszország ballisztikus rakétákat kapott Irántól. Antony Blinken amerikai külügyminiszter e hét elején, londoni tárgyalásait záró sajtóértekezletén fedte fel, hogy Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat kapott Irántól, és ezeket a fegyvereket a következő hetekben valószínűleg beveti ukrajnai célpontok ellen.


Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz kezelőszemélyzeteket Iránban képezték ki e rakétarendszerek használatára. Blinken is úgy fogalmazott londoni sajtótájékoztatóján, hogy az iráni rakéták szállítása Oroszországnak az ukrajnai konfliktus "drámai mértékű eszkalációját" jelenti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com