Brit miniszterelnök: szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására

A brit miniszterelnök szerint szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására.Keir Starmer csütörtökön Washingtonba utazott, ahol fogadja őt Donald Trump amerikai elnök. A repülőgépen az őt kísérő újságíróknak nyilatkozva a munkáspárti kormányfő közölte: tárgyalások folynak arról, hogy Nagy-Britannia katonákat küldjön egy esetleges jövőbeni ukrajnai békefenntartó alakulatba.

Starmer már az elmúlt napokban is jelezte, hogy Nagy-Britannia más európai országokkal együtt kész és hajlandó katonákkal részt venni az ukrajnai békefenntartásban, ha ehhez sikerül megteremteni a megfelelő feltételeket, Moszkva azonban ezt jelenleg elveti.

A brit kormányfő csütörtöki nyilatkozatában ugyanakkor megerősítette azt az álláspontját is, hogy szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására.

Arra a kérdésre, hogy ez véleménye szerint milyen formát ölthetne, Starmer úgy fogalmazott, hogy ez nyilvánvalóan intenzív egyeztetések tárgya lesz, de ő nem kíván "előreszaladni" ebben a kérdésben.

Donald Trump legutóbbi nyilatkozataiban arra utalt, hogy Ukrajna biztonságának szavatolását ő inkább Európára bízná. A brit miniszterelnök a Washingtonba vezető repülőúton adott nyilatkozatában azonban kijelentette: Nagy-Britannia kiveszi majd a részét az ukrajnai biztonság szavatolásából, de ő egyértelműen azt vallja, hogy ehhez "valamilyen formájú" amerikai támogatás is kellene.

Hozzátette: szilárd meggyőződése, hogy Ukrajnában nem tűzszünetre, hanem tartós békére van szükség, ennek megteremtéséhez viszont biztonsági garanciák kellenek. Starmer kijelentette: a külső támogatás nélküli tűzszünet alkalmat teremtene Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arra, hogy "kivárjon, majd ismét visszajöjjön, hiszen Ukrajnával kapcsolatos ambíciói meglehetősen nyilvánvalóak".

A brit miniszterelnök a héten, washingtoni látogatása előtt két nappal bejelentette, hogy Nagy-Britannia 2027-re a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi ráfordításait, és ha a gazdasági körülmények lehetővé teszik, a következő parlamenti időszakban 3 százalékra növeli ezt az arányt. Donald Trump nemrégiben arra szólította fel a NATO-tagállamokat, hogy hazai össztermékük 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra az atlanti szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.

London egyelőre ennek a felére vállalt hivatalos kötelezettséget a brit kormányfő által bejelentett 2,5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési célkitűzéssel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com