Brit politikusok bírálják, hogy négy évre elhallgat a Big Ben

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Élesen bírálták a brit törvényhozás alsóházának tagjai és a Brexit-miniszter kedden, hogy felújítási munkálatok miatt négy évre elhallgat a parlament toronyórájának világhírű harangja, a Big Ben.A köznyelv által szintén Big Bennek nevezett torony, amely 2012 óta az uralkodó, II. Erzsébet nevét viseli, rekonstrukciója már megkezdődött, félig fel is állványozták. A Big Ben hétfő délben kondul meg hosszú ideig utoljára, bár a hivatalos tájékoztatás szerint különleges alkalmakkor, például az új év beköszöntekor elüti majd az órát. A 13,7 tonnás nagyharangot négy kisebb segíti, ezek szólalnak meg 15 percenként.

A harangjátékot a torony felújítását végző munkások biztonságának védelmében kell nélkülözniük a briteknek és a szigetországba látogató turistáknak 2021-ig.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Parlamenti képviselők egy csoportja viszont "marhaságnak" és "nevetségesnek" nevezte a döntést, amelyet képtelenségnek tart az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséért felelős miniszter is. David Davis a BBC rádiójában közölte véleményét, miközben épp arról beszélt, hogy Nagy-Britannia átmeneti időre szóló vámuniót javasol az EU-nak a kilépés utáni időszakra.


A kormányzó Konzervatív Párt egyik képviselője pedig emlékeztetett arra, hogy a Big Ben még akkor sem hallgatott el, amikor a náci Németország légiereje, a Luftwaffe 1940-1941-ben bombázta Londont. James Gray, a felújítást jóváhagyó bizottság tagja a The Daily Telegraph című brit napilappal közölte, megbánta döntésüket. Hozzátette, arról szó sem volt, hogy a Big Ben ilyen hosszú időre elnémul. Megjegyezte azt is, más tekintetben is szkeptikussá vált a projekttel kapcsolatban. "Minek például liftet építeni a toronyba, ha csak a háromnegyedéig megy fel" - vetette fel.


A politikus egyetértett azzal, hogy a munkásokat védeni kell a harang hangjától, de ez nem teszi szükségessé, hogy a Big Ben teljesen elnémuljon. Javasolta, hogy esténként hadd működjön. "A Big Ben rendkívül fontos a nemzet mentális egészsége szempontjából. Délután öt és reggel hét óra között miért ne szólalhatna meg, amikor nincsenek ott a munkások?" - hangoztatta.


Az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselője úgy fogalmazott, az egészségügyi és biztonsági követelmények révén elérhetővé vált, amire még a Luftwaffe sem volt képes. "Még a bombázás idején is volt harangszó. Kell, hogy legyen megoldás" - méltatlankodott a Daily Mail című tömeglapnak nyilatkozva Stephen Pound.


Nem arról van szó, hogy a turisták hallani akarják a háttérben a harangszót, "hanem a stabilitás jelképéről és annak biztosításáról, hogy egy nemzet vagyunk" - jegyezte meg később a BBC-nek. "Ez a városszerte hallható hang - mindnyájunkat egyesítve - rendkívüli szimbolikus jelentőséggel bír" - nyomatékosította.


A 157 éves Big Ben még soha nem hallgatott el olyan hosszú időre, mint ahogy azt most tervezik. 2007-ben karbantartási munkálatok miatt rövid ideig volt néma, valamint 1983-tól két éven át felújítás miatt. Az Erzsébet-torony felújítása azonban halaszthatatlanná vált, a rekonstrukció pedig nemcsak az épületre, hanem az órára és annak négy számlapjára is kiterjed. A pontos időt azonban egyikük mindig mutatni fogja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com