Brit védelmi miniszter: a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene a szövetséghez

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit védelmi miniszter szerint a NATO-n kívüli európai országoknak is csatlakozniuk kellene az észak-atlanti szövetséghez. Grant Shapps a szerdán Londonban megrendezett védelmi konferencián (London Defence Conference) kijelentette azt is, hogy Kína és Oroszország közösen dolgozik ukrajnai bevetésre szánt hadszíntéri eszközök hadrendbe állításán.Shapps a King's College London egyetem szervezésében tartott rendezvényen felszólalva elmondta: a következő hetekben hivatalosan is előterjeszti azt a kezdeményezését, hogy a NATO-tagországok a jelenlegi 2 százalékról egységesen 2,5 százalékra emeljék a hazai össztermékükhöz (GDP) mért védelmi kiadásaikat.
    

A brit védelmi tárca vezetője szerint az általa javasolt új védelmi költségvetési minimum elfogadására azért van szükség, mert Vlagyimir Putyin orosz elnököt és "pekingi, phenjani, teheráni önkényuralmi szövetségeseit" az elmúlt 25 évben felbátorította az elnyomó rezsimjeikkel és külső agresszióikkal szembeni "nyugati félénkség".
    

Grant Shapps részletek nélkül kijelentette: a brit kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy Kína és Oroszország együttműködik ukrajnai bevetésre szánt harceszközök hadrendbe állításában. Hozzátette: az ukrajnai háború kezdete óta 64 százalékkal emelkedett a kétoldalú kínai-orosz kereskedelem értéke. Shapps szerint ebben a helyzetben a kollektív biztonság szélesítése és erősítése is elsődleges feladat.
    

Kijelentette: a NATO önkéntes védelmi szövetség és mindig is az lesz, de a kollektív védelem és elrettentés "végsősoron a számokon múlik". A brit védelmi miniszter közölte: éppen ezért javasolni fogja, hogy azok az európai országok, amelyek még nem tagjai a NATO-nak, de részesülnek az atlanti szövetség védőernyője nyújtotta előnyökből és szabadságjogokból, csatlakozzanak a NATO-hoz.
    

"Amikor a medve a hátsó ajtónál ólálkodik, össze kell fognunk és vállvetve kell helytállnunk" - fogalmazott szerdai beszédében a brit védelmi tárca vezetője. Grant Shapps alig burkoltan felszólította az ázsiai gazdasági hatalmakat is arra, hogy járuljanak hozzá a globális védelmi kiadások növeléséhez, mivel "Európa biztonsága az ő biztonságuk is".
    

Hozzátette: az európai országok sem várhatják el a továbbiakban kizárólag az Egyesült Államoktól saját biztonságuk finanszírozását. Ugyanígy nem lehet helyénvalónak tekinteni azt, hogy csak az amerikai és a brit fegyveres erők mértek csapásokat a vörös-tengeri hajóközlekedést fenyegető jemeni húszi lázadók katonai létesítményeire, annak ellenére, hogy a hajózás szabadsága egész Ázsiában és Európában az exportőrök és a fogyasztók hasznára válik - mondta a brit védelmi miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com