Brit vihar - Súlyos fennakadások a közlekedésben

Súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfő reggel elérte Londont is.

A brit meteorológia beszámolója szerint az eddigi legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt reggel.

1379776_342436229236143_1401148282_n

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások. A légikikötő járatinformációja a British Airways három budapesti járatának mindegyikét indulásra jelölte ugyanakkor hétfő reggel.

A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált.

A vasútközlekedés Anglia déli felében gyakorlatilag leállt, így több százezren várhatóan nem tudnak eljutni munkahelyükre hétfőn.

London öt nagy nemzetközi repülőtere közül négyet - Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton - hétfő reggel nem lehetett vonattal megközelíteni, mert a vasúttársaságok nem indították el a szerelvényeket a pályára hordott törmelék és a kidőlt fák miatt. A londoni városhatáron belül fekvő ötödik repülőtér, a City metróval és busszal elérhető volt, de ennek a légikikötőnek a forgalmában is fennakadások voltak.

Wales és Dél-Anglia között megszűnt a közvetlen közúti összeköttetés, mivel a Severn határfolyón átívelő mindkét autópályahidat lezárták.

A déli országrészben hétfőn hétezer háztartás maradt áram nélkül.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com