Brüsszeli szóvivő a Soros-látogatásról: az Európai Bizottság ajtaja a civil szervezetek képviselői előtt is nyitva áll

Az Európai Bizottság ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ez vonatkozik a civil szervezetek képviselőinek látogatására is - jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.A szóvivő a milliárdos Soros György hétfői, az uniós bizottság alelnökével folytatott megbeszélésének részleteit firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a biztosokkal tartott találkozók ténye minden esetben nyilvános, hozzáférhetőek az interneten is elérhető bizottsági naptárban is. A bizottság a legnagyobb átláthatóság pártján áll, nincs takargatnivalója - tette hozzá.

    
Winterstein emlékeztetett arra, hogy a bizottság pénteken már nyilatkozott Soros György brüsszeli megbeszéléseivel kapcsolatban. Az akkor nyilatkozó szóvivő, Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, hogy Soros György és Frans Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecserék a bizottság álláspontja szerint egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.
    

Frans Timmermans még február elején - egy újságírói kérdésre válaszolva - közölte, hogy a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség. A legalább két évtizedes múltra visszatekintő tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Timmermans aláhúzta: ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com