Bukarest üdvözölte az Európa-barát erők győzelmét a moldovai előrehozott választásokon

A bukaresti külügyminisztérium gratulált hétfőn a moldovai állampolgároknak, és üdvözölte az Európa-barát reformerők győzelmét a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, amelyeken Maia Sandu államfő pártja, a jobbközép Akció és Szolidaritás Párt (PAS) a voksok több mint 99 százalékának feldolgozása alapján megszerzi a mandátumok legalább 52 százalékát, így önállóan alakíthat kormányt.Bukarest szerint a választási eredmény a demokrácia győzelmét jelenti, és döntő lépés Moldova Európai Unióhoz közeledésének útján, amit Románia mindig is bátorított, és továbbra is feltétel nélkül támogat. "A moldovai polgárok világosan kifejezték, hogy támogatják a jogállam megerősítését, a korrupció elleni harc hatékonyabbá tételét és európai, a polgárokat szolgáló demokratikus intézményrendszer felépítését" - olvasható a kommünikében.
    

A bukaresti külügyminisztérium kifejezte reményét, hogy Moldovában mielőbb Európa-barát, határozott reformokat életbe léptető kormány alakul. A nyelvi, történelmi és kulturális közösség, illetve a két ország közötti stratégiai partnerség alapján Románia támogatást ígért Moldovának az európai integráció útján. Klaus Iohannis román államfő Twitter-bejegyzésben gratulált Maia Sandunak, amiért "kitartó, bátor és jövőbe tekintő" módon győzelemre segítette Moldovában a reformokat, a jogállamiságot és európai integrációt szorgalmazó erőket. A román jobbközép kormánypártok is közleményben üdvözölték a PAS győzelmét.
    

Maia Sandu, a mintegy 3,5 milliós lakosságú volt szovjet tagköztársaság első női államfője a tavaly novemberi választáson elsöprő győzelmet aratott az oroszbarát Igor Dodon volt elnök felett. A nyugati orientációjú, korábban a Világbanknál dolgozó Sandu decemberben lépett hivatalba, és azonnal a kormány lemondását és előre hozott választások kiírását követelte.


Decemberben le is mondott az oroszbarát Moldovai Szocialisták Pártjának (PSRM) támogatását élvező Ion Chicu miniszterelnök. Az előrehozott választások kiírását az tette lehetővé, hogy a parlament kétszer is elutasította Sandu jelöltjét a kormányfői tisztségre. Az egykamarás törvényhozás 101 tagját közvetlenül, négy évre választják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com