Bundestag-alelnök: több százezer euró büntetést kaphat az AfD egy kampányfinanszírozási szabálytalanság miatt

A német szövetségi parlament (Bundestag) egyik alelnöke szerint több százezer eurós pénzbüntetést kaphat a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), ha bebizonyosodik, hogy szabálytalanul jutott támogatáshoz a 2017-es választás kampányában.Wolfgang Kubicki a Berliner Morgenpost című lap keddi összeállítása szerint elmondta, hogy az AfD-t akár a kérdéses támogatás összegének háromszorosára, 390 ezer euróra (126,7 millió forint) is megbüntethetik, ha a Bundestag hivatala szabálytalanságot állapít meg.

    
A támogatásról a Süddeutsche Zeitung (SZ) című országos német lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja számolt be hétfőn. Az AfD által megerősített adataik szerint 2017 júliusa és szeptembere között több részletben 130 ezer euró érkezett egy svájci gyógyszeripari vállalkozástól az AfD Bodensee járási szervezetének számlájára.
    

Az érintett szervezet képviselőjelöltje Alice Weidel volt, az AfD egyik legismertebb politikusa, aki jelenleg a párt társ-frakcióvezetője a Bundestagban. Az átutalásokhoz fűzött közleményekben az állt, hogy "kampányadomány Alice Weidel számára". A támogatást az idén áprilisban visszautalták a svájci cég számára. Az SZ, az NDR és a WDR beszámolójának megjelenése után a vállalkozás közölte, hogy a pénz nem tőlük származik, csak továbbították egy - meg nem nevezett - partnerük kérésére.
    

Wolfgang Kubicki a Berliner Morgenpostnak nyilatkozva érthetetlennek nevezte Alice Weidel és az AfD más illetékeseinek magatartását. Kiemelte: tudhatták volna, hogy az Európai Unión kívülről érkezett pártadományokat haladéktalanul vissza kell fizetni, vagy azonnal értesíteni kell a Bundestagot és a pénzt át kell adni a Bundestag elnökének.
    

Mindez nem történt meg, ezért a Bundestag hivatala kivizsgálja az ügyet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket. Az már most valószínűsíthető, hogy "a pénzügyi következmények jelentősek lesznek az AfD számára" - mondta a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa. Az AfD egy szóvivője elmondta, hogy a Bodensee tartományi alapszervezet pénzügyi felelőse konzultált a támogatásról a párt szövetségi kincstárnokával, aki nem tartotta "probelmatikusnak" az ügyet, majd később, amikor "kétségek merültek fel a támogatás jogszerűségével kapcsolatban" Alice Weidel javaslatára visszautalták a teljes összeget a feladónak.
    

A Bundestag hivatala közölte, hogy tájékoztatást kérnek az AfD-től. Wolfgang Kubickihez hasonlóan rámutattak: a főszabály szerint német pártok nem fogadhatnak el támogatást EU-n kívüli országokból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com