Carlo Cottarelli közgazdászt bízta meg kormányalakítással az olasz államfő

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Sergio Mattarella olasz államfő Carlo Cottarellit bízta meg hétfő délelőtt azzal, hogy állítson fel szakértői kormányt. A közgazdász elfogadta a megbízatást - közölte az olasz elnöki palota.A 64 éves Cottarelli azt mondta, minél előbb bemutatja az államfőnek a miniszterek névsorát, majd bizalmat kér a parlamentben. Ez már a következő napokban megtörténhet. Első sajtónyilatkozatában Cottarelli két forgatókönyvet vázolt fel; elmondta, hogy a héten ismerteti kormánya programját a parlamentben. Ha bizalmat kap, akkor a szakértői kormány 2018 végéig vezeti Olaszországot és a következő választások 2019 elején lehetnek.

Ám ha kormányát leszavazza a törvényhozás, akkor augusztus után ismét általános választást tartanak Olaszországban.

    
Cottarelli világossá tette, hogy nem indul a választáson. Az olasz jog értelmében a kijelölt miniszterelnök ügyvezető kormányfőként vezeti a végrehajtó hatalmat az előrehozott választásokig és az új kormány megalakulásáig, ha kormánya nem kap bizalmat a parlamentben. Carlo Cottarelli hangsúlyozta, hogy az olasz kormányalakítási helyzet feszültséget teremtett a piacokon. Megjegyezte, közgazdászként biztosítja, hogy ennek ellenére az olaszországi gazdaság növekedjen és a költségvetési kiadások ellenőrzés alatt maradjanak. Kijelentette: óvatos pénzügyi politikát biztosít Olaszországnak.
    

A 64 éves Carlo Cottarelli 1988 óta a Nemzetközi Valutalapnál (IMF) dolgozik, ahol több magas tisztséget is betöltött. Szakterülete az adópolitika, valamint a költségvetési kiadások csökkentési politikája. 2013-ban az Enrico Letta vezette balközép kormányban költségvetési revizorként dolgozott, ekkor ragadt rá a "Mister Megszorítás" gúnynév, és sokan ma is így ismerik Olaszországban.
    

A várakozások szerint Cottarelli kormánya nem fog bizalmat kapni a parlamentben. A meghiúsult kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga minél előbbi választásokat sürget, akár már szeptemberben. Felmérések szerint mindkét párt növelheti támogatottságát, az igazi nyertes azonban a Liga vezette jobboldal lehet, amely már márciusban is a legtöbb szavazatot, 37 százalékot kapta. Az új választásokon a jobboldali koalíció akár önállóan is parlamenti többséghez juthat.
   

Carlo Cottarelli megbízatására Matteo Salvini, a Liga vezetője úgy reagált, az államfő segítségével ismét a balközép került kormányra. Mattarella vasárnap este jelentette be, hogy a pénz- és tőkepiacok negatív reakciójától tartva nem fogadja el az M5S és a Liga pénzügyminiszter-jelöltjét, az euroszkeptikus nézeteiről ismert Paolo Savonát. A kijelölt kormányfő, Giuseppe Conte pedig tudatta, hogy visszaadja a kormányalakítási megbízást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com