Cavusoglu: Ankara és Moszkva erős kapcsolatait Macron szavai nem teszik tönkre

Ankara és Moszkva erős kapcsolatait, bár nem mentesek nézeteltérésektől, Emmanuel Macron francia elnöknek a török-orosz viszony megtörésére vonatkozó szavai nem teszik tönkre - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Ankarában, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.Cavusoglu hozzátette: "Törökország Macrontól államfőhöz méltó megnyilatkozásokat vár". Macron vasárnap azt mondta, hogy az amerikai-brit-francia koalíciónak a szíriai rezsim ellen végrehajtott szombat hajnali légicsapásaival sikerült leválasztani az oroszokat a törökökről. "A törökök elítélték a vegyi fegyverek használatát és támogatták hadműveletünket" - tette hozzá a francia elnök.

    
A nyugati országok arra válaszul léptek fel, hogy a szíriai kormányerők április 7-én állítólag vegyi támadást követtek el a felkelők erődítményeként szolgáló Dúma városban. Hétfőn korábban Bekir Bozdag török kormányfőhelyettes egy nyilatkozatában kijelentette, hogy Ankara a szíriai konfliktusban "sem az oldalán, sem az ellenében nem áll egyik részt vevő országnak sem".
   

Jens Stoltenberg a sajtótájékoztatón leszögezte: a vegyi fegyverek betiltásáról nemzetközi megállapodás is rendelkezik. A szombati légicsapások üzenetet hordoznak, céljuk a szíriai rezsim vegyifegyver-állományának csökkentése volt - mutatott rá. Stoltenberg hivatalos látogatáson tartózkodik hétfőn Ankarában. A NATO-főtitkárt először Nurettin Canikli török védelmi miniszter, majd Mevlüt Cavosoglu fogadta hivatalában. Stoltenberg a délután folyamán Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozik az államfői palotában. A megbeszélések fő témája a szíriai helyzet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com