CIA-elemzés: a Havanna-szindróma nem ellenséges hatalom kitartó támadássorozata

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik új elemzésében azt állapította meg, hogy a Havanna-szindróma néven ismert betegség, amely mintegy kétszáz embert - főleg amerikai diplomatákat, hírszerzőket és családtagjaikat - sújtott vagy sújt, nem  ellenséges hatalom kitartó támadássorozata, de a hivatal körülbelül kéttucatnyi esetben nem tudja kizárni külföldiek ártó szándékát, különösen nem a jelenség első észlelésekor és helyszínén, 2016-ban Havannában - jelentette csütörtökön több amerikai televízió és lap.Az NBC televízió hírműsorának erről hat, neve elhallgatását kérő személy - akit tájékoztattak az elemzésről - beszélt, a Politico című lap pedig három, szintén meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva számolt be a fejleményekről. A nyilatkozók elmondták, hogy a Havanna-szindrómás esetek közül a legtöbbnél találtak olyan lehetséges magyarázatot, amely nem ellenséges akcióra utal, de egy részük titkát továbbra sem tudják megfejteni. Mindenesetre a nyilatkozók szerint a CIA megalapozatlannak ítélte azt a feltevést, hogy a tüneteket Oroszország vagy valamely más hatalom okozza amerikaiaknak azért, hogy ártson nekik, vagy azért, hogy információkat gyűjtsön.  
    

A nyilatkozók hozzátették: azok, akik elszenvedték a szóban forgó tüneteket, és akiket most szintén tájékoztattak az új elemzés eredményéről, mélységesen csalódottak. Közülük többen rámutatnak arra, hogy ezek nem végleges eredmények, és a CIA nem konzultált róluk más hivatalokkal, köztük a védelmi minisztériummal sem. A CIA magánakciójáról van szó - jelentette ki egyikük a NBC-nek nyilatkozók szerint.
    

A nyilatkozók hozzátették: a CIA-elemzésen dolgozók közül szinte senki nem lepődött meg azon, hogy sok közelmúltbeli esetnek van lehetséges más magyarázata, mint az esetleges ellenséges akció. Miután az amerikai kormányhivatalok arra kértek minden alkalmazottat, hogy jelentse, ha megmagyarázhatatlan fejfájása vagy szédülése van, elkerülhetetlen volt, hogy a jelentett esetek közül soknak a leírása eltért az orvosok által diagnosztizált, agykárosodással járó esetektől.
    

A Politico azt emelte ki, hogy a hírszerzési jelentés "ideiglenes", vagyis nem lezárt vizsgálódás és elemzés eredménye. Ugyanakkor hozzátette: a szélesebb körű hírszerzési közösség egyetért ugyan a CIA megállapításaival, de fenntartásai is vannak. William Burns, a CIA igazgatója - aki az elemzés összeállítását irányította - csütörtökön közleményt tett közzé. "Miközben néhány részeredményt elértünk, még nem fejeztük be a munkát" - tudatta.        
    

A Havanna-szindrómaként emlegetett betegség hirtelen fellépő szédüléssel, fejfájással, látásromlással és hányingerrel, illetve lelki betegségekkel, szorongással és depresszióval is járhat. A tünetegyüttest először 2016-ban észlelték az Egyesült Államok és Kanada havannai nagykövetségének alkalmazottjainál. Később napvilágra kerültek esetek Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is, legutóbb pedig az Egyesült Államok bogotái nagykövetségén, Párizsban és Genfben is észlelték.
    

Az Egyesült Államok tudományos, mérnöki és orvosi akadémiájának korábbi jelentése szerint a diagnosztizált idegrendszeri károsodás olyan, mint amilyent a mikrohullámú energia áramlása okoz. Az akadémia megjegyezte, hogy Oroszország régóta kísérletezik a mikrohullámú energiával. Oroszország mindig cáfolta, hogy ő állna a Havanna-szindrómás esetek mögött.
    

Az NBC News idézett olyan meg nem nevezett tisztségviselőket is, akik azt mondták: a CIA új elemzésének eredménye nem változtat a Biden-kormánynak a Havanna-szindrómával szembeni általános megítélésén, vagyis azon, hogy el kell hárítani a további eseteket, biztatni kell az alkalmazottakat a tünetek bejelentésére, és gondoskodni kell az érintettek megfelelő kezeléséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com