Cipi Livni pártjával visszalépett az izraeli parlamenti választásoktól

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy Mozgalom (Tnua) nevű pártjával visszalép az április 9-i parlamenti választásokon való megmérettetéstől - jelentette a katonai rádió hétfőn.Livni a sajtótájékoztatóján elcsukló hangon jelentette be döntését, amelyet azért hozott meg, hogy ne vesszenek kárba a rá adott szavazatok, miután pártja a közvélemény-kutatások szerint nem érné el a 3,25 százalékos választási küszöböt. A közel húsz éve a törvényhozásban dolgozó politikus előzőleg megpróbált csatlakozni Beni Ganz Izrael Ereje (Hoszen Liszrael) nevű új pártjához, de a tárgyalások nem jártak sikerrel.

A The Times of Israel című, angol nyelvű online újság értesülései szerint ennek az volt az oka, hogy Livnit túlzottan baloldalinak tekinti a pártot vezető Beni Ganz.

    
Cipi Livni centrista pártja az előző választások előtt, 2015-ben választási szövetséget kötött a baloldali szociáldemokrata Munkapárttal, és együtt Cionista Tábor néven 24 mandátumot szereztek a 120-ból. Ezzel az eredménnyel a harminc fős Likud frakció után a második legnagyobb frakciót alakíthatták meg. A Munkapárt új vezetője, Avi Gabaj azonban január elsején élő adásban menesztette Livnit, miután a két párt elkülönítése mellett döntött. Csütörtökön jár le az esetleges újabb pártegyesülések bejelentésének határideje, addig kell leadniuk a pártoknak képviselőjelöltjeik listáját.
    

Livni 1999-ben a Likud pártban kezdte politikusi munkáját, ahonnan Ariel Saron akkori miniszterelnökkel együtt átlépett a Kadima pártba, amelyet a Gázai övezet izraeli telepeinek felszámolására hoztak létre, hogy elhatárolódjanak a lépést ellenző Likud honatyáktól. 2006-tól 2009-ig a külügyi tárca élén állt, és amikor Ehud Olmert miniszterelnök korrupciós vádak miatt lemondani kényszerült, akkor ő vezette az országot az új választásokig.
    

Noha a voksoláson a Kadima szerezte a legtöbb szavazatot, Simon Peresz akkori államfő Izrael történetében először nem a legnagyobb párt vezetőjét, vagyis Livnit, hanem a Likud élén álló Benjámin Netanjahut kérte fel az kormány megalakítására, mert Livni nem tudta létrehozni kabinetjét a vallásos pártok nélkül, és megtagadta követeléseik teljesítését.
    

A 2013-as választások után új, Mozgalom nevű pártjával igazságügyi miniszterként vett részt Netanjahu koalíciójában, és ő vezette az izraeli delegációt a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokon egészen azok tőle független megszakadásáig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com