Clinton és Trump is megjelent, de nem arattak osztatlan sikert a katolikus jótékonysági gálavacsorán

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Hillary Clinton demokrata párti és Donald Trump republikánus párti elnökjelölt humorizált, de a közönség nemegyszer morgással fogadta bonmot-ikat a New Yorkban hagyományosan minden évben megrendezett katolikus jótékonysági gálavacsorán, helyi idő szerint csütörtök este.donald-trump-versus-hillary-clinton-is-american-nationalist-vs-new-world-order-globalist-nteb-933x445Az amerikai sajtó csütörtök délutántól jószerével már mással sem foglalkozott, mint a manhattani Waldorf Astoriában rendezett katolikus jótékonysági gálavacsorával, amelyre Timothy Dolan bíboros, New York érseke meghívta mindkét elnökjelöltet. A szerdai elnökjelölti tévévita személyeskedő hangneme, sértegetései és általában is feszült légköre miatt azonban még azt is kétségesnek tartották, hogy mindkét elnökjelölt megjelenik.

Donald Trump és Hillary Clinton azonban - az első sajtókommentárok szerint - meglepte a vendégeket: nemcsak hogy megjelentek (Clinton egyedül, Trump a feleségével), hanem tréfákkal és élcelődésekkel megtűzdelt beszédeket is mondtak. E beszédek azonban nem voltak mentesek a személyeskedő, sőt, nemgyszer durva támadásoktól, s a kötelezően szmokingban és nagyestélyiben pompázó vendégsereg időről-időre mindkettőjüket megmorogta, vagy kipfujolta.

Először Trump mondott beszédet. A republikánus elnökjelölt humorba csomagolva ugyan, de sok mindent felhozott a kampányból. Például azt, hogy a mostani elnökválasztási kampányban a sajtó szerinte minden korábbinál elfogultabb és manipulatívabb. "Bizonyítékot akarnak?" - kérdezte Trump.

Majd válaszolt rá: "Michelle Obama beszédet mond és mindenki imádja, azt mondják, fantasztikus, s azt gondolják, hogy Michelle Obama is nagyszerű. Aztán az én feleségem, Melania, elmondja ugyanezt a beszédet, őt meg kikezdik érte". Trump azon ironizált, hogy a republikánus elnökjelölő konvención Melania Trump beszédében volt néhány plagizált mondat, amely Michelle Obama nyolc évvel korábbi beszédében szerepelt.

Donald Trump azonban nemcsak élcelődött. Hillary Clintonról mosolyogva kifejtette, hogy "korrupt", majd azt fejtegette, hogy katolikus-ellenes. Ez utalás volt az egyik WikiLeaks-dokumentumra, amelyből az derült ki, hogy Clinton kampánycsapata megújulásra hivatkozva "tavaszt", forradalmat szeretett volna előidézni az amerikai katolikus püspöki karban.

Hillary Clinton sem takarékoskodott a vaskos sértésekkel. Igaz, némi öniróniáról is tanúságot tett, amikor arról szólt, hogy ezért a beszédéért nem kér honoráriumot, vagy amikor a saját erőnlétéről beszélt, de aztán így folytatta: "Donald tényleg olyan egészséges, mint egy ló.

Tudják, az, amelyet Vlagyimir Putyin szokott megülni". A kemény szavak ellenére is, a két elnökjelölt a végén kezet fogott egymással. Ez elmaradt a szerdai elnökjelölti vita előtt és után is. A jótékonysági gálavacsorát a katolikus egyház évente szervezi, New York állam egyik volt kormányzója, Al Smith emlékének tiszteletére, aki az állam első katolikus kormányzója volt, a múlt század húszas éveiben.

A jótékonysági estélyen - a választások évében - az 1960-as évek óta mindig részt vesznek az elnökjelöltek is. A tegnap esti vacsorán hatmillió dollár gyűlt össze, amelyet a New Yorkban élő szegények között osztanak majd szét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com