Colorado állam legfelsőbb bírósága: Coloradóban nem indulhat a választáson Donald Trump

Nem szerepelhet a republikánus előválasztás coloradói indulói között Donald Trump volt amerikai elnök - erről döntött Colorado állam legfelsőbb bírósága kedden.Az állam legfőbb jogi fóruma helyt adott annak a kezdeményezésnek, amely az amerikai alkotmány 14. kiegészítésére hivatkozva kezdeményezte az előző elnök eltávolítását a republikánus előválasztás indulói közül. A 4 igen és 3 nem szavazattal meghozott határozat végrehajtását felfüggesztették a január 4-i fellebbezési határidő lejártáig, ameddig az érintettek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé vihetik az ügyet.
    

Az állam közigazgatásának demokrata vezetője közleményben erősítette meg eltökéltségét, hogy érvényt szerez a bíróság döntésének. Colorado állam legfelsőbb bíróságának mind a 7 tagját demokrata kormányzó nevezte ki. Donald Trump kampányszóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságánál fellebbeznek és egyúttal visszautasította a határozatot, amelyet teljes mértékben hibásnak és antidemokratikusnak minősített.
    

Colorado választási hatósága azt közölte, hogy az ügyet január 5-ig le kell zárni, mert akkor véglegesíti az előválasztásokon indulók listáját. A döntés alapjául szolgáló 14. alkotmánykiegészítést a polgárháború után hozták, ami eltiltja a további közhivatal viselésétől azt az alkotmányra esküt tett tisztségviselőt, aki "zendülésben érintett". Az ügyben Donald Trump ellen a 2021. január 6-i eseményeket hozzák fel. Trump tagadja, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el a Washingtonban tartott tüntetések idején.
   

Colorado állam legfelsőbb bírósága az ügyben ősszel tartott meghallgatásán is megosztottak voltak a bírói tanács tagjai, többen azon a véleményen voltak, hogy nem a testület feladata annak eldöntése, hogy Donald Trump érintett volt-e zendülésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com