Costa Concordia - Késéssel indul a zátonyra dőlt óceánjáró felállítása

A tervezettnél két órával később kezdődik a zátonyra dőlt Costa Concordia hajóroncsának felállítása - jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.

"Nincsenek problémák, ahogy minden készen áll a vezérlőponton, megkezdődik a Costa Concordia felállítása" - mondta Sergio Girotto, a műveletért felelős olasz Micoperi cég mérnöke a nyolc óra előtt tartott újabb sajtótájékoztatón. Gabrielli hozzátette, hogy a sajtót sms-ben értesítik a hajó elmozdítása kezdetének pontos időpontjáról.cc

"Az sem jelent gondot, ha a hajó felállítása sötétben fejeződik be" - mondta a polgári védelem vezetője, hozzátéve, az is lehet, hogy már délután sikerre jutnak.

A hajó elmozdulása szabad szemmel a művelet kezdete után néhány órával lesz látható.
Először fél órával, majd két órával halasztották el az eredetileg reggel hat órára kitűzött műveletet.
A helyszínen levő újságíróknak tartott tájékoztatón Gabrielli elmondta, hogy nem műszaki problémáról van szó. Az éjszakai heves vihar miatt ismét ellenőrizni kellett az óceánjáró alatt kiépített talpazatot és a művelet elvégzéséhez szükséges többi szerkezetet. Egyebek között stabilizálni kellett azt a tengeri panelt, amelyből irányítják az óriási hajóroncs mozgatását.

Késéssel kezdődött meg azoknak az itatóvásznaknak az elhelyezése is, amelyeknek a hajó környezetében meg kell kötniük a Costa Concordiából esetlegesen kiszivárgó szennyezőanyagokat.

A művelethez szükséges a Toscana és a Giglio szigete közötti tengerszakasz lezárása, de hat órakor még ez sem történt meg. Az utolsó komphajó szigetre érkezését is meg kell várni.

Gabrielli az újságíróknak azt hangsúlyozta, hogy a késés nem módosítja a művelet folyamatait. A késést a nap folyamán megpróbálják behozni, ha erre lehetőség lesz.

A polgári védelmi illetékes hozzátette: mindenki tudta, hogy lehet fennakadás, mert rendkívüli beavatkozásról van szó. Kizárta, hogy a nap során újabb vihar érkezik Giglio partjaihoz.

Franco Gabrielli százszázalékos sikert jósolt a tengerjáró felállításának. Kijelentette, ha nem bíznának a sikerben, nem fogtak volna bele. Megjegyezte, hogy a hajó felegyenesítése során elkerülhetetlen lesz a környezetszennyezés, de szerinte az "éjszakai vihar több hulladékot sodort a szárazföldről a tengerbe, mint amennyi a Costa Concordiából fog kiömleni".

A 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia felállítása 10-12 órán át tart.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com