Coudenhove-Kalergi Európa-díjjal tüntették ki Klaus Iohannis román államfőt

A páneurópai eszme megfogalmazója, Richard Coudenhove-Kalergi tiszteletére 1978-ban alapított Coudenhove-Kalergi Európa-díjjal tüntették ki Klaus Iohnannis román államfőt.Az "egységes és békés Európa projektjéhez hozzájáruló" személyiségeknek kétévente odaítélt kitüntetést szerdán adta át a bukaresti elnöki hivatalban Nikolaus liechtensteini herceg, a Coudenhove-Kalergi Európai Társaság elnöke, rámutatva, hogy Emil Constantinescu volt államfő után Iohannis a második román elnök, aki megkapja a kitüntetést. Hozzátette: Iohannis "az európai egység ügyéhez való hűségével és az európai értékek támogatásával" érdemelte ki a kitüntetést.

    
A díjátadás alkalmával Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke mondott laudációt, "rendkívüli politikusnak" nevezve Iohannis elnököt, aki "kiáll olyan értékek mellett, amelyeket mások már rég elvetettek", őszinte az emberekhez, nem próbálja meg manipulálni őket. "Egy kis városból származik, egy nemzeti kisebbség tagja, a kisebbségek nézőpontját is képviseli" - idézte a EPP elnökét az Agerpres hírügynökség.
    

Az Európai Tanács volt elnöke azt is elmondta: egy évvel korábban felvetette Iohannisnak, hogy pályázza meg az Európai Tanács elnöki tisztségét, a román államfő azonban elutasította ezt. "Iohannis elnök barátságosan mosolygott egyet, megköszönte az ajánlatot, majd hozzátette: Tudod, Donald, nekem még dolgom van Romániában, ezért kérlek, ne számolj az én jelölésemmel" - idézte fel Iohannis válaszát Tusk.
    

Iohannis államfő beszédében megtisztelőnek nevezte, hogy 2020-ban neki ítélték a díjat. "Számomra ez a kitüntetés elsősorban Románia Európai Unión belüli szerepének elismerését jelenti, annak elismerését, hogy az ország az európai integráció, az európai projekt aktív népszerűsítője" - mondta a román elnök, a kohézió és az egység fontosságát hangsúlyozva.
    

Az osztrák arisztokrata diplomata és japán felesége gyermekeként 1894-ben szüntetett Richard Coudenhove-Kalergi gróf 1923-ban alapította meg az európai egyesülést, egy európai állapok politikai és gazdasági érdekközösségét hirdető Nemzetközi Páneurópai Uniót. 1950-ben elsőként vehette át életművéért a Károly-díjat, amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egység és béke megteremtéséért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com