Csak hárman akartak Argentínához tartozni a Falkland- szigeteken

A Falkand- szigetek lakóinak 99,8%-a döntött úgy, brit szeretne maradni. A népszavazáson csupán három voksot tettek le az argentinok mellett. 


Az argentin szárazföldtől 400 kilométerre fekvő szigetek 1672 választásra jogosultjának 92 százaléka részt vett a vasárnap és hétfőn rendezett voksoláson.

A szavazók közül csupán hárman gondolták úgy, jobb lenne ezentúl argentin fennhatóság alá tartozni. Argentína már előre törvénytelennek nyilvánította a referendumot.

A brit fővárostól körülbelül 13 ezer kilométerre fekvő Falkland-szigetek 1833 óta vannak brit ellenőrzés alatt, miután a brit gyarmati erők elűzték onnan az argentin hatóságok képviselőit. Argentína érvei szerint a szigetvilágot még az egykori gyarmathatalom, Spanyolország fedezte fel. Így mivel az ország  sosem mondott le a szigetek feletti jogokról, ma Argentínához kellene tartoznia a területnek.

A 80-as években zajló háborúban a dél-amerikai ország vereséget szenvedett, 649 katonáját vesztette el, a britek pedig 255-öt. A szigetek lakói ezúttal saját maguk kezdeményezték a népszavazást. Az Index információi szerint a vesztes argentin fél azt hangoztatja, hogy a lakók Nagy-Britannia által betelepített közösséget alkotnak, amely nem igényelhet önrendelkezési jogot. Korábban már az ENSZ egyik bizottsága is felszólította az országok a vita rendezésére.

 

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com