Csaknem 38 ezerrel csökkent tavaly a kiskorúak száma Romániában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Január elsején 3 millió 895 ezer kiskorút tartottak nyilván Romániában, csaknem 38 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban - tudatta hétfőn a statisztikai intézet (INS) a nemzetközi gyermeknap alkalmából megjelentetett közleményében.További egy százalékponttal csökkent tavaly a gyerekek aránya a román társadalomban: a 18 évesnél fiatalabbak most a romániai állandó lakhellyel bejelentett (a külföldre költözők jelentős részét is magába foglaló) lakosság 17,6 százalékát teszik ki.

    
Tavaly 178 609 élveszületést anyakönyveztek az országban, 24 500-zal kevesebbet, mint 2019-ben. Ehhez képest az elhalálozások száma 2020-ban megközelítette a 300 ezret. Utoljára 1930-ban született olyan kevés gyerek az országban, mint tavaly - mutatott rá az INS, megjegyezve, hogy az 1941-1945-ös időszakról nem rendelkezik adatokkal.
    

Tavaly tovább csökkent (35,3-ről 34-re) az ezer termékeny korú (15-49 éves) nő által szült gyerekek száma. Az INS honlapján elérhető részletesebb kimutatásokból kiderül, hogy a romániai nők termékenységi rátája (teljes termékenységi arányszáma) 1,3 alá csökkent. A nyers születési arányszám az előző évi 9,2 ezrelékről tavaly 8,1-re csökkent az állandó romániai lakhellyel rendelkezők 22,1 milliós számához viszonyítva. A mutató Bukarestben és a főváros metropoliszövezetének számító Ilfov megyében volt a legmagasabb (9,1 élveszületés ezer lakosonként) és Olténiában a legalacsonyabb (7 ezrelék).
    

A statisztikai intézet szerint Románia valós lakossága 19,3 millióra tehető. A gyermeknapi közlemény szerint Romániában 3 millió 495 ezer gyerek (köztük több mint félmillió óvodás) jár az ország 6970 oktatási intézményébe, amelyekben csaknem 236 ezer pedagógus dolgozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com