Csaknem százezer gyereket hagytak hátra a külföldön dolgozó románok

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A százezret közelíti Romániában azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik; többségüknél érzelmi és viselkedési rendellenességek figyelhetők meg - írta csütörtökön a Hotnews.ro hírportál a statisztikai intézet átfogó tanulmányát ismertetve.2017 végén 77 471 olyan kiskorút tartottak nyilván Romániában, akinek egyik szülője és 17 425-öt, akinek mindkét szülője külföldre távozott. Tanáraik szerint gyakran hiányoznak, iskolai teljesítményük, érdeklődésük csökken, kommunikációs és érzelmi zavarokkal küzdenek, könnyen apátiába esnek, vagy éppenséggel hiperaktivitással, szóbeli és fizikai erőszakkal próbálják felhívni magukra a figyelmet.

    
A legtöbb hátrahagyott gyerek (több mint 31 ezer) az ország észak-keleti (moldvai) térségében él. A legkisebb arány a fővárosban és az ország nyugati régiójában figyelhető meg, ahol az ország lakosságának 20 százaléka, de a hátrahagyott gyerekek alig két százaléka él. A statisztikai intézet szerint a vendégmunkások által hátrahagyott gyerekek alig több mint 40 százaléka részesül egyéni vagy csoportos tanácsadásban.


Több mint háromnegyedüket anyjuk, tíz százalékukat apjuk neveli egyedül, öt százalékukat nagyszülők vagy más családtagok gondjaira bízták a külföldre távozott szülők. A statisztikai kimutatás szerint tavaly csaknem 220 ezer román állampolgár költözött egy évnél hosszabb időszakra külföldre. A legtöbben Nagy Britanniában (23 százalék), Olaszországban (20 százalék) és Spanyolországban (13 százalék) telepedtek le.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com