Csáky Pál: a kisebbségi sors napi menetelés a nehezebb úton

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A kisebbségi sors napi menetelés a nehezebb úton, az asszimiláció felvállalása ugyanis mindig a könnyebb, az egyszerű választás, de pusztuláshoz vezet - jelentette ki Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője Brüsszelben, Az intézmények szerepe az európai kisebbségek életében címmel az Európai Parlamentben szervezett konferencián kedden.Hangsúlyozta: ha valaki olyan államba születik, amelyet a saját nemzete hozott létre és működtet, annak nem kell tudatosan megélnie az identitását, mert az állam lényegében mindent biztosít számára. Ha azonban más nemzeti többség által működtetett államban él valaki, akkor szinte naponta megválaszolandó kihívások elé kerül, amelyekre tudatos válaszokat kell adnia - tette hozzá.

    
Úgy fogalmazott: egy nemzeti-etnikai kisebbség léte, jövője szempontjából nagyon fontos a tudati kohéziós erő, fontosak a kisebbségvédelmi törvények, amelyek garantálják a kisebbségek jogait - és nagyon fontos az intézményrendszer is, amely pilléreit képezi az identitást megőrizni akaró aktivitásoknak. Kiemelte, a kisebbségi sors választásához és megéléséhez a kisebbségi intézmények hozzájárulása elengedhetetlen. Az oktatási és kulturális intézmények, a sajtó, a könyvkiadás, a kollégiumok, a fiatalokkal való törődés fórumai, a legszélesebb tömegek kulturális igényeit megszervező mozgalmak szerepe megkerülhetetlen - tette hozzá.
   

Csáky Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában minden ötödik állampolgár, a lakosság 20 százaléka valamelyik kisebbséghez tartozik. Ennek ellenére csak nyelvhasználatról, kulturális támogatásról szóló résztörvények vannak érvényben, átfogó kisebbségi törvény nincs. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa beszédében elmondta, az őshonos nemzeti kisebbségeknek alapvető helyüknek kell lennie az unióban, ugyanis az Európai Unió egyik jelszava az "Egység a sokféleségben". Ennek ellenére az figyelhető meg, hogy a kisebbségi kérdéskört az Európai Bizottság igyekszik kikerülni, elsősorban a gazdasági együttműködésekre koncentrál. Azok a területek - mint a kultúra, oktatás, közigazgatás -, amelyek a kisebbségi lét szempontjából alapvető fontosságúak, kizárólagos tagállami hatáskörbe tartoznak.
    

Mint elmondta, a kisebbségi lét szempontjából eseti segítséget, bátorítást és támogatást jelenthet az unió Erasmus programja, amely az iskolai és óvodai részvétel mellett a civil életet is támogatja, ahol szintén az anyanyelv és az identitás megőrzése lehet feladat. Beszédében a magyar biztos kiemelte, hogy az Európai Bizottság hozzáállásában fordulópont következhet be az európai őshonos kisebbségeket illetően, ugyanis az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack polgári kezdeményezés aláírása kikényszerítheti, hogy az uniós bizottság, valamint többi európai intézmény is hangsúlyosabban foglalkozzon a témával. Jelenleg még nem ez a helyzet - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com