Családvédelmi konferenciákon vetik össze a magyar modellt a szomszédos országok gyakorlatával

Konferenciasorozatban hasonlította össze a magyarországi és a Kárpát-medence országaiban érvényes családpolitikát a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, mely egyben a hétvégi népszavazás és választás ügyében is állást foglalt.Hétfőn a székelyföldi Csíkszeredában tartottak családvédelmi konferenciát, kedden a vajdasági Adán lesz hasonló rendezvény. Beneda Attila, a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a csíkszeredai rendezvény után az MTI-nek elmondta: a magyar állam a családtámogatási rendszeren keresztül a határon túli magyar családokat is támogatja. Az anyasági támogatást és a babakötvényt a határon túliak is igényelhetik, de emellett a kormány pályázati úton nyújt támogatást határon túli civil szervezeteknek és egyházaknak családvédelmi programokra. A helyettes államtitkár a bölcsőde- és óvodaépítési programot is a kormány családvédelmi erőfeszítései közé sorolta. Elmondta: több mint 900 bölcsőde és óvoda épült vagy újult meg a Kárpát-medencében a magyar állam támogatásával.
    

"Azért fontos ezekről beszélni, mert vasárnap sorsdöntő szavazásra és választásra kerül sor. A választás azért fontos, hogy folytatódhasson a családbarát kormányzás, mely keretében a határon túli magyarságra is a nemzet részeként tekintünk. A népszavazáson fontos világossá tenni, hogy a családra nemzetépítő egységként tekintünk, ahol az apa férfi, az anya nő, a gyermekeik pedig a legdrágább kincsek, akikre a legjobban kell vigyázni, megóvva őket minden természetidegen ideológiáktól" - nyilatkozta az államtitkár.
    

Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: a csíkszeredai konferencián is kirajzolódott, hogy a családvédelem terén Románia jelentősen lemaradt Magyarországhoz képest. Elmondta: Magyarországon a család fogalmát az alkotmány rögzíti. A gyermekvédelmi törvény pedig jogi keretet biztosít ahhoz, hogy a szülők döntsenek a gyermekeik neveléséről.
   

"A szövetség nevében fontos kinyilvánítanunk, hogy tevékenyen támogatjuk az április 3-i népszavazást, amelynek az a célja, hogy megvédjük a gyermekeinket, kiálljunk a gyermekvédelmi törvény rendelkezései mellett" - jelentette ki a családszervezeti vezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com