Csalás és korrupció gyanújával vádat emelt az EU korábbi külügyi főképviselője ellen az Európai Ügyészség

Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és további két másik ember ellen az Európai Ügyészség (EPPO) szerdán.Az EPPO szerda reggel jelentette be hivatalosan, hogy vádat emelt a belgiumi Bruggében (Bruges) található Európa Kollégiumot (College of Europe), valamint az Európai Unió Külügyi Szolgálatot (EKSZ) érintő korrupciós ügy három érintettje ellen.

Mogherini mellett az ügy gyanúsítottja még a bruggei Európa Kollégium egyik vezető munkatársa, valamint az Európai Bizottság Közel-Keletért, Észak-Afrikáért és a Perzsa-öböl térségért feleős szolgálatának vezérigazgatója, az EKSZ 2021 és 2025 között szolgálatot teljesítő főtitkára.

Az EPPO közleménye szerint a három érintettet kedden vették őrizetbe. Hozzátették, hogy szabadon is engedték őket a nyomozás idejére, mivel úgy ítélték meg, hogy esetükben nem áll fent a szökés veszélye.

"Mindhárom személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg az illetékes belga bíróságok be nem bizonyítják bűnösségüket" - fogalmazott az Európai Ügyészség.

A belga rendőrség kedden, a kora reggeli órákban egyidejűleg tartott razziát az EU brüsszeli külügyi szolgálatának főépülete mellett, a bruggei Európa Kollégiumban, valamint magánlakásokban.

Az Európai Ügyészség vezette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által is támogatott büntetőeljárás részeként végzett akció során dokumentumokat foglaltak le. Az uniós ügyészség szerint "erős a csalás gyanúja" egy olyan pályázattal kapcsolatban, amely kilenc hónapos képzési programot biztosított fiatal diplomaták számára 2021 és 2022 folyamán. A pályázatot az uniós külügyi szolgálat írta ki, és a kollégium nyerte meg.

Az olasz szocialista Federica Mogherini régebben vezette az EKSZ-t, jelenleg az Európa Kollégium rektora, az oktatási intézmény élén idén kezdte meg második ötéves ciklusát. A vizsgált időszakban az uniós külügyi szolgálatot a spanyol szocialista Josep Borrell vezette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com