Cseh kormányválság - Előre hozott választás kiírására szólítja fel a CSSD a cseh államfőt

Milos ZemanAz ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) felszólítja Milos Zeman államfőt, hogy tegyen meg mindent a képviselőház feloszlatása és az előre hozott parlamenti választás kiírása érdekében - tájékoztatta Bohuslav Sobotka, a CSSD elnöke a párt központi bizottságának szombati ülése után Prágában a sajtót.

"A CSSD hivatalos álláspontját szombaton este tolmácsoljuk az elnök úrnak Lányban" - közölte Sobotka.
Zeman pénteken kezdett konzultációkat a parlamenti pártok képviselőivel a Petr Necas miniszterelnök lemondása után kialakult kormányválság megoldásáról. Először a kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a TOP 09 párt vezetőit fogadta.
Mindkét párt a jelenlegi kormánykoalíció fenntartása mellett van, de új miniszterelnökkel. Az ODS közölte az államfővel, hogy Miroslava Nemcovát, a képviselőház polgári demokrata elnökét javasolják kormányfőjelöltnek. A TOP 09 támogatja Nemcovát, de azzal a feltétellel, hogy a koalíció előbb rendezi az új képviselőházi elnök kérdését. A koalíciós tanács várhatóan szombaton este ül össze, hogy megvitassa a helyzetet.

"Az elnök úrnak lehetősége van arra, hogy ezt a megoldási javaslatot ne fogadja el. A mi véleményünk az, hogy a mai képviselőházban sem a kormánykoalíció, sem a baloldali ellenzék nem képes stabil kormányt alakítani, ezért előre hozott választásra van szükség" - hangsúlyozta Sobotka.
Leszögezte: a szombat esti találkozón megpróbálják meggyőzni Zemant, hogy fogadja el a CSSD megoldási javaslatát.
Szintén az előre hozott választást tartja a jelenlegi válság legjobb megoldásának az ugyancsak ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM).

"Álláspontunkat tolmácsoltuk a köztársasági elnöknek" - közölte Vojtech Filip, a KSCM elnöke azután, hogy a párt képviselőit Lányban fogadta az államfő.
Zeman már korábban bejelentette, hogy a hétfőig tartó konzultációk eredményéről keddi sajtótájékoztatóján számol be.
Csehországban azután alakult ki kormányválság, hogy Petr Necas miniszterelnök hétfőn lemondásra kényszerült, mert vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com