Csehországban emelkedett a belpolitikai helyzettel elégedetlenek aránya

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban júniusban 46 százalékra emelkedett a belpolitikai helyzettel elégedetlenek aránya, ami nyolc százalékkal több, mint két hónapja, áprilisban volt - derül ki a CVVM közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.Szociológusok szerint ez alapvetően a kormány és Andrej Babis miniszterelnök elleni tüntetések és a kormányban végrehajtott személycserék körüli viták következménye. "Bár a belpolitikai helyzet értékelése mérsékelten romlott, még mindig jóval pozitívabb, mint volt az előző jobboldali kormányok (2011-2013) idején" - mutattak rá a felmérés készítői. Petr Necas polgári demokrata miniszterelnök kormányában akkoriban a megkérdezettek 20-25 százaléka bízott.

    
A Milos Zeman államfő iránti bizalom júniusban nem változott, maradt a májusi 49 százalékon. A kormányba és a képviselőházba vetett bizalom mérsékelten, 39 és 29 százalékra csökkent. A parlamenti felsőházban, a szenátusban a megkérdezettek 33 százaléka bízik, ez egy százalékpontos növekedés májushoz képest.
    

A csehek a legnagyobb bizalommal már hagyományosan a helyi önkormányzatok iránt vannak. Bár itt is három százalékponttal romlott a helyzet, a bizalmi index továbbra is magas, 63 százalékos. A polgármesterekben az emberek 64 százaléka bízik, a regionális önkormányzatokban és elöljárókban pedig 44 százalék, illetve 46 százalék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com