Csehországban is kémkedett Szkripal után a két orosz gyanúsított

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban is kémkedett Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija Szkripal után az a két orosz állampolgár, akiket a brit hatóságok az ő megmérgezésükkel gyanúsítanak - jelentette szerdán a közszolgálati cseh rádió.A híradás szerint a két férfi 2014 októberében titokban Csehországban járt, és titokzatos látogatásuk időpontja egybeesett Szkripal prágai látogatásával, aki megbízható cseh hírszerzői források szerint találkozott a szolgálatok tisztjeivel, segített nekik az orosz titkosügynökök leleplezésében. A rádió forrásai meg vannak győződve arról, hogy az oroszok már akkor figyelték Szkripal tevékenységét.

   
"Úgy néz ki, hogy az oroszoknak volt egy kommandójuk, amelynek tagjai Szkripalt már jóval a gyilkossági kísérlet előtt figyelték" - mondta a Radiozurnal adónak a neve elhallgatását kérő cseh titkosszolgálati forrás. Az angliai székhelyű Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport a Salisbury városában Novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett márciusi merényletkísérlet mindkét gyanúsítottját azonosította. A Bellingcat szerint egyikük, a Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel utazó orosz állampolgár valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredese. A másik, Alekszandr Petrov névre kiállított útlevelet használó gyanúsított pedig Alekszandr Jevgenyjevics Miskin, a GU katonaorvosa.
   

Bosirov és Petrov 2014 október közepén járt Csehországban, s mindkettőjük iránt később a cseh hírszerzők, illetve a szervezett bűnözés elleni központ nyomozói is érdeklődtek. A Radiozurnál értesülését a cseh civil elhárítás nem kommentálta. "A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) ilyen jellegű értesüléseket elvből nem kommentál" - mondta Ladislav Sticha, a BIS szóvivője a rádiónak.
    

A Radiozurnal forrásai szerint a két orosz ügynök ugyanazt az álnevet használta 2014 októberében Csehországban, mint tavasszal Angliában. Oroszország prágai nagykövetsége sem kívánt nyilatkozni a rádiónak. A nagykövetség szerint az ügyben a cseh hatóságokhoz kell fordulniuk az újságíróknak. A Radiozurnal megjegyezte: Csehország az utóbbi években több orosz kémet is kiutasított az országból, de egyiküket sem hozták összefüggésbe a Szkripal-üggyel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com