Csehországban jelentősen lassult a járvány terjedése

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Ezer alá csökkent a napi új igazolt fertőzések száma a hét végén Csehországban. Tavaly szeptember közepe óta ezek a legalacsonyabb napi adatok - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból.

Tudni kell azonban azt is, hogy a hétvégi napokon mindig alacsonyabb a tesztek száma, mint a munkanapokon.
Hasonló módon javulnak a kórházi adatok is. Vasárnap a cseh kórházakban mintegy 3900 személyt kezeltek, a súlyosnak minősített esetek száma 700 körül mozgott. Legutóbb ilyen alacsony adatok tavaly október első felében voltak. A kórházakban jelenleg a szabad lélegeztetőgépekkel ellátott speciális ágyak aránya már 30 százalék körül van. Tény azonban, hogy a helyzet regionálisan eltérő. Ennek ellenére elmondható, hogy a legtöbb intézmény fokozatosan visszatér a normális működéshez.

   
A tavaly március elején kirobbant koronavírus-járványban eddig Csehországban 28 500 személy halt meg. Ami most fontos, hogy a napi elhalálozások száma az utóbbi hetekben folyamatosan csökken, és már száz alatt mozog. A járvány terjedési mutatója egy alatt (0,73) van, ami a kór lassulását jelzi. Petr Arenberger egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette: most már megállapítható, hogy a húsvéti ünnepek nem rontottak a járványhelyzeten.
    

Csehországban vasárnap estig 2,47 millió adag vakcinát adtak be, több mint 850 ezer azok száma, akik már mindkét adagot megkapták. Az oltási tempó a cseh sajtó szerint továbbra sem kielégítő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com