Csehországban megint növekszik az új fertőzések napi száma

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Már egy hete megint emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzöttek napi száma Csehországban - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön megjelent kimutatásokból.Szerdán 279 új esetet szűrtek ki a laboratóriumok, ami 136-tal több, mint egy hete. Mérsékelten ismét emelkedni kezdett a kórházban kezelt betegek száma is. Míg kedden 27 pácienst kezeltek Covid-19 betegséggel a kórházakban, addig szerdán már 33-at. Az orvosok hét ember állapotát minősítették súlyosnak. Haláleset szerdán nem volt.
    

Bár a számok továbbra is alacsonyak, a hatóságok figyelmeztetőnek tartják, hogy a járvány terjedési mutatója, az úgynevezett reprodukciós szám, már néhány napja megint egy felett mozog. Szerdán ez a mutató 1,2 volt, ami a járvány újbóli terjedését bizonyítja. Az egészségügyi szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy a járvány gyorsulása ezúttal a nagyon veszélyesnek ítélt delta mutáció terjedésének a következménye. A tárca statisztikája szerint a delta változatnak már legalább 130 esetét mutatták ki Csehországban.
    

Jelenleg Prágában, Pilsenben és a Prága-Nyugat kerületben a legrosszabb a helyzet, ahol százezer lakosra az utóbbi hét napban több mint 25 fertőződés esik. Az oltások napi száma százezer körül mozog. A 10,7 milliós Csehországban az oltóanyag mindkét adagját eddig 3,6 millió ember kapta meg, 1,5 millióan pedig az első adagot. Csehországban csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltóanyagokat használják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com