Csökkenhet jövőre Horvátországban az éttermi fogyasztás áfája

Legfrissebb híreink szerint jövőre minden eddiginél jobban megéri majd Horvátországba tervezni családi nyaralásainkat, a horvát kormány legfrissebb törvényjavaslata szerint ugyanis jövőre nem kevesebb, mint tíz százalékkal csökkenhetnek az éttermi étel- és italfogyasztás forgalmi adói.

A zágrábi kabinet honlapján olvasható jogszabálytervezet életbelépésével 2013. január 1-jével komolyabb árcsökkenések lesznek tapasztalhatók a horvát éttermek árlistáin.

A fentiek ugyanakkor egyelőre még csak egy módosító javaslat részét képezik, tehát korántsem biztos, hogy a parlamenti egyezkedést követően is ebben a formában kerül elfogadásra a tervezet, amelyben 2013. január 1-jétől csökkentenék az áfát a horvát vendéglátóhelyeken történő ételfogyasztás esetén, de a mérséklés kihatással lenne az alkoholos és az alkoholmentes italokra is.

Horvátországban jelenleg tíz százalékos forgalmi adót kell fizetni a kereskedelmi szálláshelyeken, illetve a szállodai szolgáltatással együtt igénybe vett éttermi fogyasztások esetében, így az áfa mérséklése várhatóan nagyon kedvezően hat majd a turizmusra.

A korábban sem eltúlzott, sokkal inkább baráti árairól híres Horvátország ezzel az áfa-csökkentéssel a stratégiailag fontos ágazat hosszabb távú versenyképességét tarthatja fenn az ország turisztikai minisztériumának közleménye szerint. A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen alátámasztják a magyarországi nyaralók által is kedvelt célpontnak számító szomszédos állam feltevéseit, hiszen azokban az országokban, ahol a turisztikában alacsonyak az adók, még válság idején is képes az ágazat kedvező hatást gyakorolni a költségvetésre, nem mellesleg pedig hozzájárulhat a feketegazdaság felszámolásához is.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com