Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 27 ezerrel 10,86 millióra csökkent Csehország lakosságának létszáma az idei első félévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).A CSÚ honlapján megjelent közlemény szerint az év első felében többen haltak meg, mint ahányan születtek. Hosszabb idő után ezúttal többen hagyták el Csehországot, mint ahányan bevándoroltak.

2024 első felével összehasonlítva kevesebb gyermek született és alacsonyabb volt a házasságok száma, a válásoké gyakorlatilag nem módosult.

"Az első félévben 57 700 cseh állampolgár halt meg, kétezerrel, azaz négy százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában" - idézték a közleményben Michaela Nemeckovát, a statisztikai hivatal demográfiai szakértőjét.

Negyedik éve folytatódott a születések számának csökkenése. Az idei első hat hónapban 37 400 gyermek született, 4900-zal, azaz 12 százalékkal kevesebb, mint 2024 első felében. A születések és az elhalálozások közti különbség következtében 20 300-zal csökkent az ország lakosságának a száma.

Külföldre 56 400-an távoztak. Ezek többségét azok az ukránok képezték, akiknek lejárt a csehországi tartózkodási engedélye - áll a közleményben. A bevándorlók száma 49 600 volt, 9600-zal kevesebb a 2024-es január-júniusi adatnál.

Harmadik éve csökken a házasságok száma is. Az év első hat hónapjában mintegy 17 300 házasságot kötöttek, kilenc százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első felében.

A válások száma gyakorlatilag nem változott tavaly óta, az első félévben idén is 10 400 volt. Leggyakrabban a hat éve együtt élők váltak el, döntően 45 és 49 év közöttiek - derül ki a friss statisztikából.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com