Csökkenti a nemzetközi humanitárius kiadásokat a cseh kormány

Csökkenti a más országoknak szánt humanitárius segítség összegét az Andrej Babis vezette új cseh kormány - írja a Právo című cseh napilap pénteken az új költségvetési tervezetre hivatkozva.Míg az előző kormány költségvetési tervezetében 165 millió koronát (2,64 mld forint) fordított volna nemzetközi humanitárius segítségre, addig az új kormány erre a célra már csak 50 millió koronát szán - írja a független napilap.

Alena Schillerová pénzügyminiszter a héten mutatta be az új kormány költségvetési tervezetét, amely az idei évben 310 milliárd koronás hiánnyal számol, ami mintegy 60 milliárddal több, mint a korábbi tervezet, amelyet még a Petr Fiala vezette kormány dolgozott ki és terjesztett a parlament elé.

Ezt a tervezetet az új kormánykoalíció irreálisnak minősítette és elutasította, minek következtében Csehországban jelenleg költségvetési provizórium van. Ez azt jelenti, hogy az állami intézmények minden hónapban csak a tavalyi kiadások tizenkettedét kapják meg. Az új költségvetési tervezet most a képviselőház elé kerül, amely várhatóan március 11-én szavaz róla.

Petr Macinka külügyminiszter szerint az előző kormány rosszul gazdálkodott, és ezért most szigorú takarékosságra van szükség.
"Reálisan már csak 40 millió korona van erre a célra, mert 10 millióért az új kormány generátorokat vett Ukrajna számára" - mondta a miniszter az újságnak.

"A helyzet természetesen nem optimális, és nagyon kell takarékoskodni" - tette hozzá a tárcavezető, az Autósok kormánykoalíciós párt elnöke.

Az ellenzék bírálja a humanitárius segítségre szánt összeg csökkentését.
"Ebben sátrak, élelmiszer és más hasonló dolgok vannak katasztrófa sújtotta területeken élő emberek számára" - mutatott rá Jan Lipavsky korábbi külügyminiszter.

A nagyobb arányú humanitárius vagy gazdasági segélyekhez kormánydöntésre van szükség. A külügyminisztérium költségvetési tervezetében erre a célra korábban egymilliárd korona volt előirányozva, amelyet most a felére csökkentettek. Petr Macinka azt mondta, hogy ezek a projektek nemcsak az általa vezetett tárcát, hanem más tárcákat is érintenek.

Jan Lipavsky azt mondta: ebben a költségvetési fejezetben többnyire az Ukrajna megsegítésére kidolgozott projektek kaptak helyet, amelyek azonban valóban több tárcát is érintenek, de mindezt a külügy koordinálja.

"Az összeg csökkentése után nem világos, hogy folytatódnak-e ezek a projektek" - jelentette ki a volt külügyminiszter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com