Dániában heti tíz órát kellene dolgozniuk a menekülteknek egy törvényjavaslat szerint

Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök szociáldemokrata pártja olyan törvénymódosítási javaslatot terjesztett elő, amelynek értelmében az országba érkező menekülteknek, illetve az integrációs program résztvevőinek ezentúl legalább heti tíz órát kellene dolgozniuk azért az ellátásért cserébe, amelyet Dániában kapnak.

helleA kormányfő újévi üzenetében beszélt először arról, hogy új integrációs programot dolgoznak ki, amelynek részeként a menekülteknek dolgozniuk kell az államtól kapott pénzügyi ellátásért, az erről szóló javaslatot terjesztették elő a koppenhágai parlamentben.

A kormányzat azt szeretné, ha a szabályozás júliustól életbe lépne.

A szociáldemokraták javaslatát több párt is bírálta. A kormánykoalíciót támogató Vörös-Zöld Szövetség például azt kifogásolja, hogy előzetesen nem állapodtak meg a menekülteknek adandó fizetségről.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Liberálisok is ellenzik a javaslatot, a populista Dán Néppárt viszont még azzal is megvádolta a legnagyobb kormánypártot, hogy az ő ötletüket vette át.

Az új szabály csak azokra vonatkozna, akiket "munkaképes" kategóriába sorolnak, ebben jelenleg a menekültek 3 százalékát, 250 embert sorolnak.

A jelenleg érvényes szabályok szerint a menekültek kapnak néhány eurónyi napidíjat a befogadó állomáson. Ha valamely munkáltató alkalmazza őket, akkor ez megkönnyíti számukra, hogy megkapják a letelepedési engedélyt.

A menekültek, akiknek a kérelme már elbírálás alatt van, részt vehetnek olyan szakképző programokban, amelyeket a befogadó állomástól független cégek indítottak, részt vehetnek valamilyen humanitárius vagy más önkéntes munkavégzésben.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com