Danilo Türk volt szlovén elnököt jelölték hivatalosan ENSZ-főtitkárnak

Szlovénia hivatalosan jelölte az ENSZ főtitkári posztjára volt államfőjét, Danilo Türköt - közölte kedden a szlovén sajtó.

A szándéklevelet Andrej Logar szlovéniai ENSZ-nagykövet adta át hétfőn Mogens Lykketoftnak, az ENSZ-közgyűlés elnökének, valamint Rafael Darío Ramírez Carrenonak, a Biztonsági Tanács (BT) elnökének.

ensz

Türk 2007 és 2012 között volt Szlovénia elnöke, 2000 és 2005 között pedig az ENSZ egyik főtitkárhelyetteseként tevékenykedett. Ezt megelőzően Szlovénia ENSZ-nagykövete volt, 1998 augusztusa és 1999 novembere között pedig a legfontosabb döntéshozó szerv, a Biztonsági Tanács elnöki tisztségét is betöltötte.

A volt elnök Miro Cerar koalíciós kormányának és Borut Pahor köztársasági elnöknek a támogatását is élvezi. Türk jelölését ugyanakkor többször is nyíltan támadta a Janez Jansa volt jobboldali miniszterelnök vezette ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS).

Szerintük Türk baloldaliként politikailag elfogult volt elnöksége alatt, és több alkalommal is elmulasztotta elítélni az emberi jogok megsértését, valamint a kommunista rezsim idején, a második világháborúban elkövetett háborús bűncselekményeket, miután az 1990-es években szlovén területen több tömegsírt is feltártak azokból az időkből.

A dél-koreai Ban Ki Mun ENSZ-főtitkári mandátuma ez év végén jár le. A világszervezet szokásjoga szerint a főtitkári posztra a világ egyes régióinak országai rotációs rendszerben jelölhetnek diplomatát, és a következő ciklusban - most először - a kelet-európai térség lesz soron.

A volt jugoszláv tagköztársaságok közül Danilo Türk a harmadik jelölt a posztra. Macedónia Srgjan Kerimet, az ENSZ-közgyűlés korábbi elnökét, Horvátország pedig Vesna Pusic volt külügyminiszter javasolta a világszervezet vezetőjének. Utóbbi jelölését az új horvát kormány felül kívánja bírálni, Pusicot ugyanis nem támogatja Kolinda-Grabar Kitarovic államfő és az új kormány sem. Bulgária a tisztségre Irina Bokovát, az UNESCO jelenlegi főtitkárát jelölte.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com