Decemberben a gyakorlatban is megkezdi a munkáját a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Novemberben néhány különleges ügyész látogat Koszovóba, hogy meghallgassa a gyanúsítottakat, decemberben pedig már az első vádemeléseket is megteszik az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) valamikori tagjai ellen, és ezzel a gyakorlatban is megkezdi a munkáját a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság - közölte kedden a Zeri című pristinai napilap.Az újság értesülései szerint a vádlottak között jelenleg is aktív, magas rangú politikusok is szerepelnek, neveket, illetve részleteket azonban nem közöltek. A különleges bíróság - főleg a tanúk védelme érdekében - Hollandiában fog működni, és az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején, valamint azt követően - 1998. január 1. és 2000. december 31. között - a gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett - feltételezett - háborús bűnöket vizsgálja majd. Az UCK tettei máig vitatottak, még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot szervezett, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg.

    
Dick Marty az Európa Tanács megbízottjaként 2010-ben készített jelentést a szervkereskedelmi ügyről, amellyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói köztársasági elnök neve is felmerült. Thaci mellett az UCK vezető tagja volt Ramush Haradinaj miniszterelnök, valamint Kadri Veseli házelnök is. A bíróság legsúlyosabb ítélete életfogytig tartó szabadságvesztés lehet. A börtönbüntetés letöltésének helyét a bíróság elnöke választja ki azon országok közül, amelyek felajánlották, hogy befogadják az elítélteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com