Decemberben döntenek a CSU-ban a pártelnöki és a bajor miniszterelnöki tisztségről

Decemberben döntenek a bajor Keresztényszociális Unióban (CSU) a pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztségről - mondta a párt helyi parlamenti (Landtag-) frakciójának vezetője csütörtökön Münchenben a képviselőcsoport tanácskozása után.Thomas Kreuzer a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság jelentése szerint elmondta, hogy a pártelnöki és a kormányfői tisztséget 2008 óta betöltő Horst Seehofer a következő napokban valamennyi érdekelttel egyeztet, majd javaslatot tesz.

    
Hozzátette, hogy a frakció "nagyon üdvözölte" a pártelnök-miniszterelnök kezdeményezését, bírálatot nem fogalmaztak meg, és konkrét nevekről nem esett szó. A BR korábban azt jelentette, hogy Horst Seehofer átadja a miniszterelnöki tisztséget fő vetélytársának, Markus Söder tartományi pénzügyminiszternek, a pártelnöki pozíciót pedig megtartja.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt mindkét fél cáfolta.
    

A BR újabb értesülései szerint azonban továbbra is az a megoldás van napirenden, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért gyenge eredmény miatt nyomás alá került pártelnök-miniszterelnök megválik az egyik tisztségétől. A végső döntést a párt elnökségének december 4-i ülésén hozzák meg.
    

A BR szerint a frakció rendkívüli ülésén az egymással régóta kevéssé szívélyes viszonyban lévő Horst Seehofer és Markus Söder jelezték, hogy készen állnak az együttműködésre, és ezt a 101 tagú képviselőcsoport hosszú tapssal jutalmazta. A Münchner Merkur című lap szerint Horst Seehofer már csütörtök este, a frakcióülést követő elnökségi ülésen bejelenti, hogy melyik tisztségéről mond majd le.
    

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) csak Bajorországban induló testvárpártja a szeptemberi Bundestag-választáson a tartományban leadott szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 13,3 százalékos visszaesés a 2013-ban tartott Bundestag-választáson szerzett 49,3 százalékhoz képest.
   

A CSU 1949 óta először végzett 40 százalék alatti eredménnyel Bundestag-választáson. Gyengülése a pártban elterjedt értelmezés szerint azt jelenti, hogy a 2018-as Landtag-választáson veszélybe kerülhet az abszolút többség a müncheni tartományi parlamentben. Ez azért fontos, mert a CSU-nál szinte a párt létének értelmeként tartják számon azt, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül kormányozza Bajorországot.
    

Horst Seehofer az után került a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztségbe, hogy a CSU a 2008-as Landtag-választáson több mint 40 év után nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését. A szeptemberi Bundestag-választáson mutatott gyenge teljesítmény miatt ismét tapasztalható forrongás a pártban. Ifjúsági szervezete nyíltan távozásra szólította fel Horst Seehofert, és Markus Södert javasolta utódjának.
    

A pártelnök-miniszterelnök a szövetségi kormány megalakításáról Berlinben folytatott - és időközben kudarcba fulladt - tárgyalások során rendre hangsúlyozta, hogy személyi kérdéseket majd csak a koalíciós egyeztetések után kell napirendre venni. Elmondta, hogy a berlini egyeztetések után bejelenti majd, hogy milyen tervei vannak politikai jövőjéről. Ez a bejelentés várható csütörtök estére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

http://ujhazak.com