Di Maio a sárgamellényesekkel tervez szövetséget az EP-ben

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot szeretne létrehozni a francia sárgamellényesekkel, valamint lengyel, horvát, finn pártokkal Luigi Di Maio olasz kormányfő-helyettes, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője - derül ki abból az interjúból, melyet szerdán jelentetett meg az Il Fatto Quotidiano című napilap.Di Maio elmondta, hogy a következő napokban a francia sárgamellényesek néhány vezetőjével találkozik. Nem árulta el, hogy kikről van szó, mikor és hol tervezik a találkozót a Rómában kormányra jutott mozgalom és a franciaországi utcákon tüntetők között.

    
Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy a tervezett EP-frakcióhoz a lengyel Kukiz'15, a horvát Élő Pajzs (Zivi zid) és a finn Most Mozgalom (Liike Nyt) párt is megerősítette csatlakozását. A közös európai képviselőcsoport 10 pontos programját február közepén akarják aláírni Rómában. A jobboldali, populista Kukiz'15-t a punkzenész Pavel Kukiz alapította, a párt a 2015-ös lengyel választásokon harmadik lett.  A szintén populista Zivi zid politikája EU-ellenes, a Liike Nyt pedig liberális politikát hirdet. Mindhárom alakulat 2015 óta politizál.
    

A "közvetlen demokrácia nagy európai családját akarjuk létrehozni" - mondta Di Maio. Az M5S vezetője korábban is kiállt a sárgamellényesek mellett, január 7-én nyílt levélben állt ki mellettük. Az olasz politikus közeledését azonban Jacline Mouraud, a sárgamellényesek volt szóvivője már többször elutasította. A párizsi kormány nevében Nathalie Loiseau EU-ügyi miniszter reagált, hangoztatva, hogy az olasz kormány foglalkozzon inkább Olaszországgal.
    

Az M5S a 2014-es EP-választáson a voksok 21,16 százalékát kapta Olaszországban. Jelenleg 12 EP-képviselővel rendelkezik, akik a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű frakcióban ülnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com