Donald Trump: "elrendeződnek a dolgok Oroszországgal"

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai elnök szerint "szépen elrendeződnek majd a dolgok" Oroszországgal.Csütörtöki Twitter-üzenetében Donald Trump reményének adott hangotm hogy "tartós békesség" alakul ki országa és Oroszország között. Szó szerint úgy fogalmazott: "a dolgok szépen elrendeződnek majd az Egyesült Államok és Oroszország között. A megfelelő időben mindenki észhez tér majd  és hosszantartó béke lesz!".

Az elnök Twitter-bejegyzése  jóval optimistábban hangzott, mint   előző napon kifejtett véleménye. Szerdán ugyanis a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott közös sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Egyesült Államok egyáltalán "nem jön ki" Oroszországgal. Hasonló álláspontot képviselt az amerikai diplomácia irányítója, Rex Tillerson is Moszkvában, amikor szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az amerikai-orosz viszony "mélyponton van".


Az amerikai elnök csütörtökön reggel egy másik Twitter-bejegyzésben Kínával foglalkozott. Azt hangsúlyozta, hogy az észak-koreai nukleáris programot illetően "nagyon bízik" Kínában. Ugyanakkor hozzátette: ha Kína nem jár eredménnyel, akkor "az Egyesült Államok és szövetségesei kézbe veszik az ügyet". Erre már szintén a NATO-főtitkárral folytatott megbeszélésén és az azt követő sajtótájékoztatóján is utalt. Szerdán Donald Trump először szögezte le, hogy amikor pár nappal korábban egy lapinterjúban azt mondta, hogy Washington akár Peking nélkül, egyedül is "megoldja" az Észak-Koreával kapcsolatos gondokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com