Donald Trump: komoly előrelépés történt az ukrajnai háború megoldása irányában, a következő napok nagyon fontosak lesznek

Komoly előrelépés történt az ukrajnai háború megoldása irányába, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, és a következő napok nagyon fontosak lesznek - közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságírók kérdéseire válaszolva Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel tartott megbeszélését követően.Az elnök hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán konfliktusban nem tanúsít "hűséget" egyik fél iránt sem, hanem az emberek halálát akarja megállítani. Megismételte, hogy "nem örült" a csütörtökön végrehajtott orosz rakétatámadásnak, különösen mert azt egy béketárgyalás "kellős közepén" indították.

Donald Trump szerint komoly nyomást helyez Oroszországra annak érdekében, hogy Moszkva beleegyezzen a békébe, de megjegyezte, hogy nyomást gyakorol Ukrajnára is ennek érdekében.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben kudarcot vall a béketeremtés kísérlete, hajlandó lenne-e újabb szankciókkal sújtani Oroszországot, az amerikai elnök azt mondta, hogy "erre a kérdésre majd egy hét múlva tud válaszolni".

Arra a kérdésre pedig, hogy amennyiben nincs békemegállapodás, hajlandó-e teljesíteni az ukrán kéréseket újabb Patriot rakétarendszerek szállítására, Donald Trump azt mondta, hogy "lássuk meg, mi történik, és, ha van megállapodás, a kérdés szükségtelenné válik", majd hozzátette, hogy erre a választ két hét múlva tudja megadni.

A békemegállapodás érdekében orosz és ukrán részről lehetséges engedményeket illetően az amerikai elnök azt mondta, hogy Oroszországtól "komoly engedmény lenne a háború leállítása", hiszen a háború Ukrajna egészének elfoglalására irányul.

Arra a kérdésre, hogy Ukrajnának a béke érdekében le kellene-e mondania területekről, Donald Trump azt válaszolta, hogy az ország nagyon nagy területi veszteséget szenvedett, az Egyesült Államok pedig segíteni akar. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Krím visszaszerzése "nagyon nehéznek ígérkezik", amit - szavai szerint - 11 éve, Barack Obama elnöksége idején, egyetlen puskalövés nélkül átengedtek.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki a találkozón szintén jelen volt, azt hangoztatta, hogy a háború "lezárható", ehhez mindkét fél beleegyezésére szükség van. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok egy odavezető utat is felvázolt. "Látjuk a célvonalat, de arra van szükség, hogy mindkét oldal igent mondjon. Mindent meg fogunk tenni, hogy segítsük őket ebben" - fogalmazott a külügyminiszter.

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök a találkozó után méltatta az amerikai erőfeszítéseket, és Donald Trump törekvését a háború lezárására. Hozzátette, hogy összetett helyzetről van, amelynek a megoldásához szükséges a politikai akarat, valamint a nyomásgyakorlás. "A háború lezárása felé tett lépésekben az Egyesült Államok részvétele kritikus fontosságú, ami Trump elnökkel lehetővé vált, ez világos, nyilvánvaló, és jelenleg is zajlik" - fogalmazott a norvég politikus, aki az Európával való együttműködés fontosságát is hangoztatta. Hozzátette, hogy nincs vesztegetni való idő, mert az emberéletek elvesztése mellett Európa és a világ számára is "rossz dolog" egy ilyen kiterjedt konfliktus.

A norvég delegáció tagjaként Jens Stoltenberg norvég pénzügyminiszter, korábbi NATO-főtitkár szintén üdvözölte az amerikai erőfeszítéseket egy tárgyalásos rendezés érdekében, ugyanakkor hozzátette, Norvégia fontosnak tartja Ukrajna további támogatását, és közölte, hogy országa megháromszorozta a katonai támogatást, ami 2025-ben mintegy 8 milliárd dollár. Megjegyezte, hogy még egy békemegállapodás esetén is szükséges biztosítani, hogy Ukrajna rendelkezzen védelmi képességgel.

Az amerikai-norvég csúcstalálkozó idején Washingtonban tárgyalt a NATO jelenlegi főtitkára, Mark Rutte, aki a Pentagonban egyeztetett Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterrel, és megbeszélést folytatott Marco Rubio külügyminiszterrel, valamint Mike Waltz elnöki nemzetbiztonsági tanácsadóval is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com